Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Március 21. 13:54, szerda | Helyi
Forrás: wb-sopron.com

Változott a helyzet, mégis Sopronban rendezik a női kosárlabda Final Fourt!

Változott a helyzet, mégis Sopronban rendezik a női kosárlabda Final Fourt!

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség döntésének értelmében Sopron rendezi a 2018-as női Euroliga négyesdöntőjét 2018. április 20-22-én.

A FIBA Europe megkeresésére a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sikeres intenzív egyeztetést folytatott a financiális háttér megteremtése érdekében.

Ennek eredménye, hogy kormányzati támogatással, Sopron városa, az MKOSZ, és a Sopron Basket összefogásának eredményeképpen április 20-22. között Sopron adhat otthont a sorozat döntőjének.

Az erről szóló megállapodást a mai napon Kamil Novak, a Fiba európai szekciójának igazgatója, Bodnár Péter az MKOSZ főtitkára, valamint Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetője írta alá.

Kamil Novak kifejtette: "Sopron komoly kosárlabda múlttal rendelkező város. A Magyar Kosárlabda Szövetség, a soproni klub profi hátterére építve választotta ki a várost 2015-ben a FIBA Női Kosárlabda Európa-bajnokság egyik csoportjának, majd több utánpótlás kontinens tornának, így az előttünk álló U20-as Női Európa bajnokságnak is otthonául. A kiváló tapasztalatok, és az MKOSZ teljes támogatását élvezve, biztos vagyok benne, hogy egy sikeres, igen jól szervezett FINAL4 előtt állunk!

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke kiemelte, a Sopron Basket sikere az elmúlt évtized legnagyobb eredménye a magyar klubkosárlabdában. "A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének természetes volt, hogy mindenben segítjük a klubot és a várost a rendezés jogáért folytatott tárgyalásokban. Köszönet a kormánynak, hogy felismerve a négyes döntő jelentőségét, a klub sportsikerét, a rendezvény mellé állt! Sopron sokszorosan bizonyított házigazdaként, hiszen adott otthont felnőtt női Eb-nek, utánpótlás kontinenstornáknak, biztosan kiváló házigazdája lesz a női Euroliga négyes döntőjének is. Ez a rendezés Sopron városa, a helyi klub, s kiemelten a magyar kosárlabdázás hatalmas sikere!"

Török Zoltán hozzátette: "Szeretném kifejezni köszönetemet mindenkinek, aki tevékenyen közreműködött abban, hogy ez az esemény Magyarországra, Sopronba kerülhetett! Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy emlékezetes Final4 legyen áprilisban Sopronban. Addig azonban hatalmas munkát kell elvégeznünk a pályán, és azon kívül is."

A Final Four párosítása: Sopron Basket (magyar) - Yakin Dogu (török), UMMC Jekatyerinburg (orosz) - Dinamo Kurszk (orosz).

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 13:40, szerda | Helyi

Sopron továbbra is az egyik legbiztonságosabb város

Rendészeti Integrált Központ épült Sopronban és városszerte helyeztek el térfigyelőkamerákat, sebességmérőket és alakítottak ki korszerű gyalogos-átkelőhelyeket az elmúlt években, melyek a soproniak biztonságát szolgálják.

2024. Április 16. 15:56, kedd | Helyi

Nívódíjat nyert a soproni Múzeumnegyed

Építőipari Nívódíjat nyert a Sopron Fő terén található Múzeumnegyed. A felújított épületegyüttes műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában érdemelte ki a díjat.

2024. Április 12. 11:22, péntek | Helyi

A helyi gazdaság megerősítése a cél Sopronban

Az elmúlt években több olyan fejlesztést sikerült megvalósítani, amely hozzájárul a helyi gazdaság megerősítéséhez. Megépült az M85-ös autóút, új inkubátorház épült és kialakításra került az új ipari park területe.

2024. Április 10. 10:38, szerda | Helyi

Kezdődjön a nyár a Hűség Városában a Soproni Borünneppel

Igazi nyárnyitó programsorozattal várja a vendégeket a Soproni Borünnep. Borkülönlegességek, kézműves vásár és zenei programok közül válogathatnak a nyár első hétvégéjén az ide látogatók.