Hírek
2018. Február 10. 15:09, szombat |
Belföld
Forrás: police.hu
Nem járt szerencsével a szerencsi béna betörő - VIDEÓVAL
A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki betört egy üzletbe, hogy onnan mobiltelefonokat lopjon. A férfi az elfogásakor takarók alá próbált elrejtőzni a nyomozók elől.
A 36 éves szerencsi B. Károly február 8-án 3 óra 30 perc körül egy kővel bedobta egy ferencvárosi informatikai szaküzlet ajtajának üvegét. Miután bemászott az üzletbe többször is megpróbálta betörni az egyik vitrint, amelyben mobiltelefonok voltak közel 2,5 millió forint értékben. A férfi nem tudta betörni az üveget és közben a riasztó is megszólalt, ezért elmenekült.
A bűncselekményt a biztonsági kamera rögzítette, amely alapján a nyomozók megállapították, hogy az elkövető pár nappal előtte már járt az üzletben „terepszemlét” tartani. A rendőrök azonosították és még aznap délben elfogták egy soroksári házban B. Károlyt, aki több réteg ágynemű alatt rejtőzködött.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit lopás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. B. Károly beismerte a bűncselekmény elkövetését, valamint további négy betörését, amelyeket szintén Budapesten követett el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. Június 08. 07:03, hétfő | Belföld
Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten
Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.
2026. Június 07. 16:00, vasárnap | Belföld
Munkaerőhiánytól tartanak a vendégmunkások alkalmazásának szigorítása kapcsán
A gazdaság növekedési kilátásainak romlásától tartanak szakmai szervezetek a vendégmunkások munkavállalási lehetőségeinek szigorítása miatt
