Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2016. Június 10. 11:52, péntek | Helyi

A GYSEV is csatlakozott a „Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap” rendezvényéhez

A GYSEV is csatlakozott a „Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap” rendezvényéhez

A GYSEV Zrt. az idei évtől csatlakozott az ILCAD 2016 – Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap elnevezésű rendezvényhez. A vasúttársaság munkatársai a rendőrséggel közösen három soproni, -

két csornai és egy ágfalvi vasúti átjáróban végeztek ellenőrzéseket pénteken.

Az akció keretében szóbeli tájékoztatással, kiadványokkal és szórólapokkal hívták fel a közlekedők figyelmét a figyelmes közlekedésre és a szabályok betartására.

A „Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap” elsődleges célja, hogy rámutasson a körültekintő, figyelmes és udvarias közlekedés fontosságára. A szervezők szerint a sokszor emberéleteket követelő tragédiák több odafigyeléssel és a szabályok következetes betartásával elkerülhetők lennének.

A vasúti átjárókban a balesetek szinte kizárólag a közúti járművezetők, gyalogosok, kerékpárosok figyelmetlenségéből következnek be, a vonatokban komoly kárt, az utasoknak pedig komoly késést okozva. A súlyos következménnyel járó tömegszerencsétlenségek elkerülése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a vasúti átjárókban áthaladó autóbuszokra, a buszvezetők szabályszerű járművezetésére is.

A kampány keretében június 10-én, pénteken összesen hat forgalmas vasúti átjáróhoz települtek ki a vasúttársaság és a rendőrség munkatársai. A rendőrök a közúton közlekedőket ellenőrizték, a GYSEV munkatársai szórólapokkal és szóbeli tájékoztatással hívták fel az átkelők figyelmét a kockázatokra.

Ezen kívül a vasúttársaság biztonsági szakértői vizsgálták a vasúti átjárók állapotát, a vágányok melletti területeket, a közúti útburkolat minőségét és a felfestéseket, a fénysorompó-jelzők, optikák épségét, jól láthatóságát, szennyezettségét. Emellett megfigyelték az áthaladó vonatokon az előírt jelzéseket és a vasúti kocsik ajtóinak zárt állapotát is.

A helyszín kiválasztásakor elsődlegesen a nagy forgalmú, gépjármű, gyalogos és kerékpáros vasúti átjárókon volt a hangsúly. Az egész napos kampányban a GYSEV aktív és nyugalmazott munkatársai is részt vettek, így biztosítva a különböző korosztályok megfelelő elérését a tájékoztató akcióban.

Címkék: Sopron

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 12:04, hétfő | Helyi

Idén is elkápráztatott minket a Tündérfesztivál

Immár 18 éve rendezik meg a tündérek és manók fesztiválját, ahol kicsik és nagyok játszva tanulhatnak, szórakozhatnak és egy varázslatos élményt élhetnek át.

2025. Június 15. 10:00, vasárnap | Helyi

Boldog apák napját!

Elérkezett az apák napja, mely 2025-ben június 15-ét jelenti. Ez a nap lehetőség arra, hogy kifejezzük szeretetünket, tiszteletünket és hálánkat az apák, nagyapák iránt. Júniusban ünnepeljük az apákat is!

2025. Június 10. 12:59, kedd | Helyi

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

Véget ért a 2025-ös SopronFest. Remek hangulat, vidám arcok ás felejthetetlen élmények. Így kezdődött az idei fesztiválszezon.

2025. Június 04. 20:19, szerda | Helyi

Nemzeti Összetartozás Napja

Az 1920-as békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést a soproniak a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Emlékezzünk közösen!