Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. Július 09. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A szolgáltatók már beárazták az adót

A szolgáltatók már beárazták az adót

Bár a távközlési szektor nem erre számított, az Európai Bíróság a közösségi joggal összhangban állónak ismerte el mind a francia, mind pedig a máltai távközlési különadót. A testület döntése nem jött jól a hazánkban 2010 és 2012 között kivetett, hasonló modellen alapuló, és szintén megtámadott teher ellen küzdő Magyar Telekomnak, Telenornak és Vodafone-nak, valamint a kábelszolgáltató UPC-nek, Diginek és Invitelnek – amelyek a Magyar Nemzet információi szerint már be is árazták a számukra kedvezőtlen ítéletet.

Legalábbis erre utal – mint arra az egyik mobilszolgáltató magas beosztású, ám név nélkül nyilatkozó munkatársa felhívta a figyelmet –, hogy az egyik társaság középtávú üzleti tervében sem szerepel az a több tíz milliárd forint, amit korábban a Brüsszel által is vitatott válságadó gyanánt befizetni voltak kénytelenek. Az óvatosságban természetesen közrejátszik az is, hogy a bíróság előtt heverő ügyekben több év alatt születik döntés, ugyanakkor a hazai különadó mintájául szolgáló francia sarc sorsának biztos ismerete egyértelműen fontos tényező volt a cégeknek a számolást illetően.
A lap forrásának elmondása szerint bár a telekomadó törvénytelennek nyilvánítására a mostani bírósági döntés értelmében egyre kevésbé kell számítani, a francia és a hazai gyakorlat között érdemi eltérések is vannak. Nem valószínű ugyanakkor, hogy ezek „elérik majd a bírák ingerküszöbét”.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.