Hírek
2019. Február 04. 17:32, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Aranycsapat Emlékév: a 93 éve született Grosics Gyulára emlékeztek
Grosics Gyulára, az Aranycsapat 93 évvel ezelőtt született kapusára, a Nemzet Sportolójára emlékeztek hétfőn az egykori kiváló labdarúgó sírhelyénél, a Szent István-bazilika altemplomában.
A rövid ünnepségen Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke felidézte, hogy az 1926. február 4-én született Grosics Gyula először a Dorog labdarúgója volt, majd 1950-ben lett a Bp. Honvéd játékosa, s a legnagyobb sikereit ezután érte el. Emlékeztetett rá, hogy a kapus tagja volt az 1952-ben Helsinkiben olimpiai aranyérmes magyar válogatottnak, 1953 novemberében védett az évszázad mérkőzésén, az angolok elleni 6-3-as diadal során, valamint az 1954-es berni világbajnoki döntőben, amelyet 3-2-re az NSZK csapata nyert meg.
Lomnici Zoltán kiemelte, hogy a sötét meze miatt Fekete Párducnak nevezett Grosics szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, s összesen 86-szor húzhatta magára a válogatott mezét.
"Igazi szívember volt, aki nagyon szerette az embereket és a hazáját. Szembeszállt a kommunista rezsimmel, ezért politikai nézetei miatt üldözték" - hangsúlyozta az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke, aki szerint a 2014-ben elhunyt Grosics egyik híres mondása volt, hogy "nem a nézőknek kell megtisztelve érezniük magukat, amiért láthatják őket a pályán, hanem nekik, játékosoknak megtiszteltetés, hogy az országot képviselhetik a világban".
Lomnici hozzátette: az Aranycsapat Emlékévet a kormány nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján, 2017 áprilisában hirdette meg, s az ünnepségsorozat keretében kupák, ankétok, beszélgetések keretében ápolják az Aranycsapat emlékét, valamint megemlékeznek a csapattagok születésének és elhalálozásának kerek évfordulóiról is. Amint a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke elmondta, az emlékév az Új Puskás Ferenc Stadion avatásáig tart, amelyre várhatóan idén novemberben kerül sor.
Az Aranycsapat utolsó előttiként távozott tagjának sírjánál lánya, Grosics Edina, Lomnici Zoltán, valamint a kapust az utolsó éveiben ápoló Pénzes István professzor helyezték el a megemlékezés koszorúit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
