Hírek
2013. Március 20. 11:45, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Az AXA Bank ellen indított kereseteket utasított el a bíróság

A Fővárosi Törvényszék idézés kibocsátása nélkül elutasította a felperesek egy csoportja által az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe, az AXA Bank Europe SA ellen indított kereseti kérelmet.
A hitelintézet szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a bíróság megállapította, hogy a kereseti kérelem nem tekinthető határozottnak, mert a pertársaság nem adta elő, hogy mely szerződés, vagy általános szerződési feltétel mely pontja tisztességtelenségének megállapítását kéri, és az általános szerződési feltételeket kérelméhez nem csatolta.
A pertársaság nem adta elő továbbá, hogy miként kéri az eredeti állapot helyreállítását, továbbá nem csatolta a kérelem elbírálásához szükséges nyomtatványokat, igazolásokat, meghatalmazásokat sem.
A közlemény szerint a bank a napokban értesült, hogy a bíróság február 21-én hozott ítéletében elutasított az AXA Bank ellen indított másik keresetet is, és megállapította, hogy a bank devizaalapú kölcsönszerződése megfelelt a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályos jogszabályoknak.
A bíróság indoklásában kimondta, hogy a közjegyzői díj meghatározása megfelelő volt, illetve hogy a szerződés szerint fizetett forintösszegek átváltására alkalmazott átváltási árfolyam nem költség, ezért azt a hitelszerződésnek nem kell tartalmaznia. A bíróság megállapította, hogy a hiteldíj bank általi egyoldalú módosítását lehetővé tevő kikötés is kellően részletes volt.
Egy pertársaság közelmúltban hangoztatott állításával szemben az AXA Bank nem ismerte el, hogy devizaalapú hitelkonstrukciói mögött nem állt a Bank rendelkezésére svájci frank - áll a közleményben.
A bank emlékeztetett arra, hogy a hitelintézetek működésének alapvető sajátossága, hogy a hitelezési források finanszírozása a hitelportfóliók összessége alapján, nem pedig egyéni hitelszerződések alapján történik. A bankok betéteseik pénzéért és a devizahitelesek fizetőképességének megőrzéséért ezen a szinten tartoznak felelősséggel. A bankok hitel-kihelyezési és forrásgyűjtési tevékenységét a megfelelő hatóságok rendszeresen nyomon követik és vizsgálják.
Az AXA Bank hangsúlyozza, hogy devizahitel-szerződései minden szempontból megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, amit az is alátámaszt, hogy a szabályozó és ellenőrző hatóságok által ez idáig rendszeresen elvégzett vizsgálatok a hitelszerződéseket mindenben szabályszerűnek találták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:03, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban
2025. Október 20. 08:00, hétfő | Belföld
Rétvári Bence: a teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé
A teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2025. Október 20. 07:59, hétfő | Belföld
Felhős, de enyhe idő várható a héten
Jellemzően felhős, olykor esős, szeles, de az átlagosnál enyhébb idő várható a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul és szerdától a hajnali fagyok is megszűnnek.
2025. Október 19. 08:59, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: