Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Január 25. 11:03, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Az éhségérzet javítja a memóriát

Az éhségérzet javítja a memóriát

Az éhségérzet javítja az emlékek bevésődését egy japán kutatók által muslicákon elvégzett kísérlet szerint.

A kísérlet folyamán éhes és jóllakott muslicák egy-egy csoportjának viselkedését hasonlították össze. Mindkét csoporttal megszagoltattak mintát, majd áramütést mértek rájuk. Másnap két szagmintát adtak a rovaroknak, amelyek közül az egyik az előző nap bemutatott, a másik pedig egy attól eltérő volt. Az éhes ecetmuslicák 70 százaléka elkerülte a korábban áramütéshez vezető szagot, a megetetett egyedek azonban nem differenciáltak a két minta között.
A kutatók szerint ez annak köszönhető, hogy az éhes rovarok testében esett a cukorszint csökkentéséért felelős hormon mértéke. Ennek hatására az agyukban fehérje szabadult fel, ami javította memóriájukat.
A kísérlet során szélsőséges éhezésnek - több mint 20 órás élelemmegvonásnak - kitett egyedek emlékezőképessége ugyanakkor romlott.
A Tokiói Orvostudományi Egyetem kutatócsoportja szerint a pénteken az amerikai Science tudományos folyóiratban publikált eredményeik fényt deríthetnek az emlékezet működésére, és azok emberekre is érvényesek lehetnek, bár azt is hozzátették, hogy ennek megállapításához további kísérletek szükségesek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben