Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2016. Május 13. 22:25, péntek | Helyi

Bikini és Marge koncerttel várja a Soproniakat az idei Soproni Sörfesztivál

Bikini és Marge koncerttel várja a Soproniakat az idei Soproni Sörfesztivál

Május 21-én, szombaton 17 órától ismét megrendezik a mára hagyománnyá vált Soproni Sörfesztivált a Főtéren.

Az idei esemény egyben az első Magyar árpa útja - Soproni sör-rally befutó állomása lesz, amelyen összesen 9 újságírócsapat járja végig a sörkészítés útját a budapesti starttól a sörfőváros Sopronig.

A versenyzők érkezését és az ünnepélyes díjátadót köszöntő beszédek követik. Az eseményt Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Dr. Fodor Tamás, Sopron megyei jogú város polgármestere és José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója nyitja meg.

A sörfesztivál keretében több koncert is szórakoztatja a soproniakat és a városba érkező vendégeket. A zenés mulatság este 6 órakor a Brass Line fúvószenekar fellépésével kezdődik, majd fellép Marge, az esemény pedig a Bikini együttes koncertjével zárul.

„A Soproni Sörfesztivál mára a város hagyományai közé emelkedett. Biztos vagyok benne, hogy a soproniakra és a városba érkező vendégekre ismét önfeledt szórakozás vár. Külön örülök, hogy idén első ízben megrendezzük a Magyar árpa útja - Soproni sör-rally-t, amellyel azt ünnepeljük, hogy Magyarország legnépszerűbb söre, a Soproni immár 100 százalékban Magyarországon termesztett árpából készül” – mondta el José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója.

Címkék: sörfesztivál, soproni

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.