Hírek
2023. Március 10. 07:37, péntek |
Sport
Forrás: mti
Csercseszov: két olyan gólt kaptunk, aminek nem kellett volna megtörténnie
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző alapvetően elégedett volt a Ferencváros játékával a Bayer Leverkusentől elszenvedett 2-0-s vereség alkalmával, de a két bekapott gólt nagyon sajnálta.
"Tudtam, hogy jó csapat lesz az ellenfelünk. Az első percek után magunkhoz kellett térni, ez sikerült is. Sajnos két olyan gólt kaptunk, aminek nem kellett volna megtörténnie, de a 2-0 az 2-0" - utalt a gólokra, melyből az első átlövésből született, a második pedig szabadrúgás utáni kipattanóból. "Mostantól a Puskás Akadémia elleni bajnokira koncentrálunk, aztán a visszavágóra".
Az orosz szakember az MTI érdeklődésére kifejtette, csapata játékával és hozzáállásával összességében elégedett, a második félidőben voltak jó támadásaik. A szünetben arra hívta fel tanítványai figyelmét, hogy gyors csapat a Leverkusen, ezért ne adjanak neki területet, labdaszerzés után viszont bátran próbáljanak meg kontrákat vezetni.
"Szurkolóink most is remek hangulatot teremtettek, de otthon a biztatásuk majd még jobban érezteti majd hatását" - mondta a visszavágó kapcsán Csercseszov, aki hozzátette, nem hallotta, hogy a zöld-fehér drukkerek a nevét skandálták a csapatok kivonulása után, mert akkor már a játékosaival foglalkozott, de azt észlelte, hogy zöld-fehér lufikat lobogtattak.
Spanyol kollégája, Xabi Alonso szerint megkönnyebbülést jelentett számára a második találat, mert így a Leverkusen nyugodtabban utazhat a magyar fővárosba.
"Intenzív mérkőzés volt, melyen jó ellenféllel volt dolgunk. A Ferencváros nem sok helyet hagyott nekünk, ezért is volt fontos az első gól. Nem volt fantasztikus a teljesítményünk, de így is kicsit nyugodtabban utazhatunk Budapestre" - értékelt a játékosként a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok tréner, aki hozzátette, a visszavágón még jobb játékot vár a csapatától.
Xabi Alonso szerint a problémát a pálya utolsó harmadában érezte, mert ott nem tudott együttese áthatolni a Ferencváros védelmén, ezért nem sikerült gyakran eljutni a kapuhoz. Ezen mindenképpen szeretne dolgozni.
"A játék nem volt lenyűgöző, de az eredménnyel elégedett vagyok, megkönnyebbültem a második góltól" - összegzett a gyógyszergyáriak vezetőedzője.
A visszavágót jövő csütörtökön a Puskás Arénában rendezik, amely egyúttal a május 31-i finálé helyszíne is lesz.
Fotó: mti
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 06. 07:29, péntek | Sport
Női vízilabda Eb - Ötméteresekkel kikapott a hollandoktól, ezüstérmes a magyar csapat
Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől.
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport
Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában
Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.
2026. Február 04. 07:32, szerda | Sport
Női vízilabda Eb - A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután a keddi elődöntőben ötméteresekkel 12-11-re legyőzte görög csapatot.
