Hírek
2016. Március 17. 09:57, csütörtök | Helyi
Drog hatása alatt, hamis forgalmi rendszámmal vezetett

A Soproni Rendőrkapitányságon egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 20 éves fertőrákosi lakos ellen.
A Sopron Rendőrkapitányság járőre 2016. március 16-án 16 óra 30 perckor Hidegség belterületén ellenőrizte egy személygépjármű sofőrjét és utasát. Az igazoltatáskor a rendőrök megállapították, hogy az autóra szerelt forgalmi rendszám nem a közlekedésben részt vevő járműre került kiadásra. A járőrök a gépkocsi átvizsgálásakor az utastérben alufóliába csomagolt bruttó 11,7 gramm súlyú, kábítószergyanús zöld színű növényi törmelék került elő. A jármű vezetője G. B. B. 20 éves fertőrákosi férfi és utasa egy szintén fertőrákosi illetőségű fiatalkorú férfi elismerték, hogy korábban kábítószert fogyasztottak.
A rendőrök az egyedi azonosító jeleket, illetve a kábítószergyanús anyagot lefoglalták és a két férfit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították. A 20 éves sofőrrel szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és kábítószer birtoklása vétség, míg fiatalkorú utasa ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A két fiatal gyanúsított kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 16:25, péntek | Helyi
Soproni Egyetem: TermészeteSEN Veled!
Szeptemberben érkezik IV. Soproni Egyetem Nap a Lővér Kempingbe, hogy egy igazán fergeteges bulival indítsa az egyetemi tanévet.
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?