Hírek
2018. Március 29. 07:32, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Egy amerikai bíró úgy döntött, hogy Szaúd-Arábia perelhető a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt

Egy manhattani bíró szerdai döntése értelmében Szaúd-Arábia perelhető a 2001. szeptember 11-i terrortámadások miatt, amelyek elkövetői zömében szaúd-arábiai állampolgárok is voltak.
George Daniels manhattani kerületi bíró elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy mondják ki semmisnek az ellene benyújtott kereseteket, amelyek szerint Rijád segítette a 2001. szeptemberében elkövetett terrorakciók végrehajtóit. A pert néhány amerikai család kezdeményezte, amely elvesztette hozzátartozóját a terrorakciókban, illetve amerikai vállalatok és biztosítótársaságok is vannak a felperesek között. Anyagi kártérítést követelnek a szaúdi kormánytól.
Daniels bíró érvelése szerint a panaszosok által előterjesztett indoklásnak "ésszerű alapja van", és elégséges ahhoz, hogy a szaúdi kormány képviselői a bíróság előtt feleljenek az Egyesült Államokban 2016-ban a terrorizmus támogatói elleni igazságszolgáltatásról hozott törvény alapján.
Az akkori amerikai elnök, Barack Obama 2016-ban vétóval próbálta megakadályozni, hogy az áldozatok hozzátartozói perelhessék a sivatagi királyságot, de a kongresszus mindkét háza leszavazta az elnököt, és a törvény életbe lépett.
A manhattani kerületi bíró szerdán ugyanakkor elutasította a panaszosoknak azt a követelését, hogy indítsanak pert két szaúdi bank és egy szaúdi építkezési vállalat ellen, amelyek feltételezéseik szerint segítették az al-Kaida nevű terrorszervezetet és vezetőjét, Oszama bin Ladent a terrorakciók előkészítésében és végrehajtásában. George Daniels ezt azzal utasította el, hogy nem illetékes külföldi jogi személyek ügyében eljárni.
A szaúdi kormány mindig következetesen cáfolta, hogy köze lett volna a terrormerényletekhez, és a 2016-os törvény elfogadásakor Rijád megerősítette: következményei lesznek az amerikai döntésnek. Végül azonban Szaúd-Arábia nem tett lépéseket az Egyesült Államok ellen. Az amerikai-szaúdi kapcsolatok nem sínylették meg az amerikai törvény megszavazását.
A 2001-es terrortámadások elkövetői eltérített repülőgépekkel belerepültek a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a washingtoni Pentagon (védelmi minisztérium) arlingtoni épületébe. A terroristák által elrabolt harmadik gép Pennsylvaniában zuhant le. A terrortámadásokban csaknem háromezer ember vesztette életét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
2025. Október 19. 08:57, vasárnap | Külföld
kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg az USA
Az amerikai hadsereg feltételezett kábítószer-csempész tengeralattjárót semmisített meg - közölte Donald Trump elnök szombaton.
2025. Október 15. 07:38, szerda | Külföld
Donald Trump: a Hamászt szükség esetén erővel kényszerítjük fegyverletételre
Donald Trump közlése szerint ha a Hamász nem teszi le a fegyvert, akkor erővel fogják erre kényszeríteni. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.