Hírek
2015. November 19. 10:51, csütörtök | Helyi
Egymillió forinttal segíti a GYSEV CARGO Zrt. soproni Fogyatékos Gyermekek Otthonát

Az áruszállító vasútvállalat vezetőinek döntése értelmében a cég idén év végén nem ad ajándékot üzleti partnereinek.
Az erre szánt összeget a vállalat jótékony célra fordítja és a gyermekotthont segítő Tómalom-Híd Alapítványnak utalja át.
A GYSEV CARGO Zrt., mint a régió egyik meghatározó nagyvállalata, 2011-es megalapítása óta felelős, tudatos vállalatként tevékenykedik. Az áruszállító vasúttársaság számára is fontos a társadalmi felelősségvállalás. Ezért is döntött úgy a vállalat, hogy idén év végén a partnereknek szánt ajándékokra fordított összeget inkább jótékony célra költik.
„A korábbi években is támogattuk már a Fogyatékos Gyermekek Otthonát. Tudjuk, hogy az az összeg, amit az intézményt támogató alapítvány számlájára utalunk, eléri célját, hiszen az intézményben élő, nehéz sorsú fiatalokon és embertársainkon segítünk” – mondta az átadás kapcsán Skála János, a GYSEV CARGO Zrt. vezérigazgatója.
A Fogyatékos Gyermekek Otthona ápolást, gondozást és intézményi ellátást biztosít többek között fogyatékos, gyengén látó, vak, hallássérült, mozgáskorlátozott és pszichiátriai kezelésre szoruló gyermekek számára. Az intézmény nevében Dr. Baikó Erzsébet vette át az egymillió forintos adományt. Az intézményvezető köszönetet mondott a vasútvállalat vezetőinek az önzetlen segítségnyújtásért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 15:40, csütörtök | Helyi
Nemsokára itt a parlagfűszezon
„Augusztus első hetében országos szinten is elindulhat a parlagfű pollenszezon.” – figyelmeztetett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
2025. Július 29. 15:45, kedd | Helyi
Ingyenes tanszercsomag a soproni iskolakezdőknek
Idén is ingyenes tanszercsomagot biztosít Sopron városa az első és második osztályosok számára, ezzel is megkönnyítve a soproni családoknak a tanévkezdést.
2025. Július 28. 17:06, hétfő | Helyi
Elkészült a következő tanév rendje
A Belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a következő, 2025/2026-os tanév rendjét. A Magyar Közlöny és az Eduline cikke alapján összeírtuk a következő tanév fontosabb időpontjait.
2025. Július 27. 15:22, vasárnap | Helyi
Minden, amit érdemes tudni az Otthon Start Programról
Mint tudjuk, ez egy remek lehetőség a fiatalok otthonteremtésének támogatásában. De vajon mit is jelent ez? Mire számíthatunk?