Hírek
2023. Június 19. 07:21, hétfő |
Kék hírek
Forrás: Rendőrség
Eldurvult a vita, megkéseltek egy embert Veszprémben
Vitatkozásból késszúrás Veszprémben, elfogták a mencshelyi férfit a rendőrök.
Telefonon érkezett bejelentés a rendőrségre 2023. június 18-án 20 óra 12 perckor arról, hogy az egyik belvárosi társasház ingatlanjában egy férfi egy másikat késsel megsebesített - írja a Police.hu.
Az elsődleges információk szerint a 61 és 39 éves férfiak között az este folyamán vita alakult ki. A fiatalabb személy a lakásban magához vett egy kb. 20 centiméter pengehosszúságú kenyérvágó kést, és azzal mellkason szúrta vitapartnerét, majd több vágásos sérülést is ejtett rajta. A sérült férfi a bántalmazást követően elvette az eszközt támadójától, és ő is sebet ejtett a fiatalabb férfin, aki ennek ellenére elmenekült a lakásból.
A 39 éves mencshelyi lakost a rendőrök röviddel a bejelentés után a helyszín közelében elfogták, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását. Ellene emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök.
A 61 éves sérültet a mentő súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállította kórházba.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek
Lecsapott a rendőrség Kerepesen!
Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.