Hírek
2018. Június 20. 11:57, szerda |
Belföld
Forrás: MTI/MTI Fotó: Czimbal Gyula
Elhunyt Kányádi Sándor
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze - tájékoztatta szerdán az MTI-t a család.
A Herder- és Kossuth-díjas költőt várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.
Az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja 1929-ben született, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte.
Gazdag pályafutását során számos díjjal elismerték, 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-díjat, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. Részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink