Városlista
2026. február 24, kedd - Mátyás

Hírek

2019. November 08. 16:02, péntek | Külföld
Forrás: mti

Elindult az európai felsőoktatás megújítását célzó nemzetközi együttműködés

Elindult az európai felsőoktatás megújítását célzó nemzetközi együttműködés

Az Európai Bizottság hivatalosan is elindította az Európai Egyetemek Szövetsége (EUA) elnevezésű új programját, hogy átjárhatóbb, globális értelemben is versenyképesebb felsőoktatási tér jöjjön létre Európa-szerte

- közölte az egyik konzorciumban részt vevő Pécsi Tudományegyetem (PTE) pénteken az MTI-vel.

A brüsszeli programindító konferencia másnapján kiadott közleményben emlékeztettek arra, a kezdeményezés célja az európai felsőoktatás megújítása.

Ennek keretében egyetemi szövetségek jöttek létre idén tavasszal és nyáron. Az összesen 85 millió eurós, tehát mintegy 28 milliárd forintos költségvetésből dolgozó, konzorciumokba tömörült felsőoktatási intézmények témacsoportokban munkálkodnak.

A Pécsi Tudományegyetem öt magyar intézmény egyikeként vesz részt e folyamatban. Az első körben Magyarországról tagja még a szövetségeknek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Közép-európai Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

A PTE a potsdami egyetem által vezetett European Digital UniverCity (EDUC) projekt keretében olasz, cseh, francia, német egyetemekkel együttműködve dolgozik majd, s a nemzetköziesítési koncepció fejlesztését koordinálja.

Az intézmény közleménye szerint gyökeresen fogják átalakítani Európa felsőoktatását ezek az egyetemi szövetségek. A program ugyanis közös képzési programokkal, oktatási és kutatási együttműködésekkel fokozza az egyetemi hallgatók, oktatók és az adminisztrációban dolgozó munkatársak mobilitását - írták.

Hozzátették, a csütörtöki brüsszeli programindító konferencián bejelentették, hogy a pályázatok első fordulójában eddigi tizenhét egyetemi szövetség nyert el támogatást, ezt a számot további huszonnéggyel emelnék 2020-tól.

A tizenhét szövetségben az Európai Unió huszonnégy országának egyetemei vesznek részt, száztizennégy intézményt reprezentálva - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld

Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát

A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban

2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt

A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.

2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld

Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

2026. Február 22. 13:00, vasárnap | Külföld

Az amerikai elnök 10-ről 15 százalékra emeli a globális vámtarifát

Az amerikai elnök közölte szombaton, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.