Hírek
2019. Március 20. 15:07, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Elítélték a munkatársát brutálisan meggyilkoló szolnoki férfit

Jogerősen huszonkét év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a szolnoki férfit, aki - azért, hogy szerencsejáték miatt keletkezett adósságától megszabaduljon - meggyilkolta munkatársát 2016-ban.
A táblabíróság a 24 éves vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, jármű önkényes elvétele és folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek.
A vádlott 2016 májusától egy mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket forgalmazó cég eladójaként dolgozott egy szolnoki bevásárlóközpontban. Hetente egyszer kapott árut, és a bevétellel is ekkor kellett elszámolnia. A szállításokat a legtöbb esetben a későbbi sértett, egy 61 éves kiskunfélegyházi férfi végezte.
A vádlott 2016 tavaszától kezdett el sportfogadásokat kötni. Kezdetben kisebb összegekkel, később már akár napi 50-100 ezer forintos tétekkel játszott. Július elején a férfi eljátszott az üzlet bevételből több mint 900 ezer forintot.
Július 13-án elhatározta, hogy a pénzért érkező munkatársát megpróbálja megtéveszteni. Egy preparált pénzköteget készített, amelyben a több mint 920 ezer forint helyett csak 13 ezer forintnyi bankjegy volt méretre vágott papírlapok mellett. Bízott benne, hogy kollégája nem számolja meg a pénzt, ezért elkészítette az átvételt igazoló bizonylatot. Arra az esetre pedig, ha munkatársa felfedezi az átverést, magához vett egy kést, hogy megölje őt.
A vádlott és az áldozat július 15-én a város egy kietlen részén találkozott. A sértett felfedezte a papírlapokat, kérdőre vonta a vádlottat, aki ekkor háromszor mellkason és hason szúrta. Az áldozat segítségért kiabálva menekülni próbált, de néhány lépés után összeesett. A vádlott ezután még többször megszúrta, majd elkezdte átkutatni a sértett kocsiját. Amikor látta, hogy a férfi felült, az autóval nekitolatott, többször áthajtott rajta, majd a járművel elmenekült.
Az áldozat a helyszínen meghalt. A történteknek többen szemtanúi voltak, és az esetet kamera is rögzítette.
Döntésével a táblabíróság enyhítette a vádlottra az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által kiszabott életfogytiglani büntetést. Benedek Tibor tanácsvezető bíró indoklásában kifejtette: nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott vette magához az áldozat kocsijából a más üzletekből összegyűjtött bevételt és rejtette el a tetthely közelében, így az emberölés nem minősíthető nyereségvágyból elkövetettnek. A bíróság a vádlott fiatal felnőtt korára és enyhe fokban korlátozott beszámítási képességére tekintettel látott lehetőséget a büntetés enyhítésére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.