Hírek
2012. Október 03. 18:30, szerda | Helyi
Emléktábla a soproni lövészklub falára
A Soproni EFE Lövész Egyesület tagjai emléktáblát avatnak az Anger-réti lőtéren október 6-án, szombaton tíz órakor.
Tragikus körülmények között elhunyt társaikra, Szántó Sándorra és Baumgartner Ervinre emlékeznek.
Áprilisban több lövéssel gyilkolták meg a soproni lövészegyesület akkori ügyvezető elnökét és társát az Anger-réti lőtéren. Az elkövetők – három fiatal – fegyvereket és pénzt raboltak.
A tettesek „kivégzésszerűen" ölték meg a két férfit, akiknek esélyük sem volt a védekezésre.
– A táblán kettőjük neve, születési és elhalálozási évük áll. Úgy gondoltam, ez a minimum, amit meg kell tennem értük – mondta el lapunknak a kezdeményező, Horváth László, aki egyébként az egyesület új ügyvezető elnöke. – Elsősorban a klubtagok és az áldozatok hozzátartozói, barátai lesznek jelen az avatáson. Egy szolid megemlékezést tervezünk, a hozzátartozók így kérték.
– Nem egy újabb temetésre megyünk, hanem egy pillanatig emlékezni a két nagyszerű emberre. Nem is szeretném, ha virágokat vagy mécseseket hozna bárki. Elég az az egy koszorú, amit közösen helyezünk el a táblán. Őrizzük az emléküket, már csak ennyit tehetünk értük, de ezt megérdemlik mindketten – tette hozzá Sándor volt élettársa.
Horváth László azt is elmondta, tervezi, hogy jövő évtől lövészversenyt neveznek el két egykori társukról.
A szezont ezentúl minden évben a Szántó–Baumgartner-emlékversennyel nyitják és megkoszorúzzák az épületen belül elhelyezett emléktáblát is. Az Anger-réti lőtérrel kapcsolatos fejlemény, hogy éjjel-nappal látó kamerarendszerrel szerelték fel, amely a nap 24 órájában működik és egy távoli szerveren rögzíti a felvételeket, hogy azokat adott esetben ne lehessen megsemmisíteni.
- tudósított a Kisalföld
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
