Hírek
2014. Január 15. 14:32, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Erdei Zsolt Eb-címért bokszol Magyarországon
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok még legalább egy mérkőzés erejére visszatér a ringbe. Az már biztos, hogy március 8-án, Kecskeméten a Boksz Világszervezet (WBO) Európa-bajnoki címéért küzdhet meg.
A 39 éves bokszoló szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy minden bizonnyal ez lesz az utolsó meccse, ám ha a találkozó jól sikerül a számára, jó állapotban lesz utána is, akkor nem zárja ki a folytatás lehetőségét.
Erdei hozzátette, hogy mindenképpen szeretett volna 2007 után újra hazai ringben öklözni és elbúcsúzni a magyar rajongóktól, ehhez pedig Rácz Félix promóter segítette hozzá, akivel karácsonykor kötött megállapodást.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a legeredményesebb magyar profi bokszoló kivel csap majd össze a nőnapi gálán, amelynek két főmérkőzését, Erdeiét és Bedák Zsoltét élőben közvetíti a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Kovács István olimpiai bajnok, egykori profi és amatőr világbajnok bokszoló, a WBO európai elnöke azt emelte ki, hogy Erdei meccse lesz az eddigi legfontosabb Európa-bajnoki összecsapás a WBO történetében, ezért eljön majd rá a WBO első embere, a Puerto Rico-i Francisco Varcarcel is.
A címmeccs másik résztvevőjéről konkrétumot még nem tudott mondani, annyit azonban elárult, hogy egy bizonyos nívó alá nem mehet és nem is akar menni a szövetség, mint ahogy Erdei sem, így biztosan pozitív mérlegű, jó bokszolóval kell majd Madárnak megküzdenie. Azt ugyanakkor kiemelte, hogy Erdei személye a legfontosabb, így a rivális kiléte nem igazán fontos.
Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója elmondta, hogy örömmel tűzik műsorra az eseményt, amely egyben próbája is lesz a sportágnak a közszolgálati televízióban. Hozzátette: amennyiben sikeresnek bizonyul a gála, elképzelhető, hogy a jövőben is láthatnak majd ökölvívást a sportág rajongói közszolgálati csatornán.
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára Erdei Zsoltot olyan sportolónak nevezte, akit tisztelnek és szeretnek a magyar emberek. Mint mondta, az államtitkárság feladatánál fogva is támogatja az eseményt, amelynek megrendezését anyagilag is segíti.
Rácz Félix nagy sikerként értékelte, hogy Erdei meccsét szervezheti, egyben jelezte, hogy pénzügyi szempontból sikerült Lou DiBella amerikai promóterénél valamivel jobb ajánlatot tennie Erdeinek.
Erdei Zsolt amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.