Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2016. Május 02. 10:31, hétfő | Helyi
Forrás: sopron.hu

Fergeteges, teltházas előadás a tánc világnapján

Fergeteges, teltházas előadás a tánc világnapján

1982 óta ünneplik világszerte a tánc világnapját, mely Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapja is egyben. Idén a GYIK Rendezvényház adott otthont a fellépő együtteseknek.

15 soproni együttes mutatta be tánctudását.

Nyolcféle táncoktatás folyik a soproni GYIK-ban, ahol a Sopron Balett, a Lajtha Táncegyüttes, a SalsaConRon, a Prima Dance Társastánc, az Attraktív Táncstúdió, a Lajbi Tánccsoport, Capoeira (brazil tánc) és a Kelet Gyöngye hastánccsoport kap helyet. Így az Universitas Fidelissima Kft. által üzemeltetett rendezvényház „városi táncközpont” -ként (is) működik. Ennek egyik eredményeként mutatthatott be fergeteges műsor a tánc világnapján a GYIK Rendezvényközpont.

Nagy sikerrel indult az est, hiszen a Sopron Balett két táncosa – Szalay Dóra és Rovó Péter – az Álmos legendájából mutatott be egy részletet, akik a füvesasszony és a táltos szerepében a Petőfi Színházban is estéről-estére kiemelkedő alakítást nyújtanak.

A méltán híres Pendelyes Táncegyüttes a Sopronban nagy népszerűségnek örvendő műfajjal, a néptánccal örvendeztette meg a közönséget, műsoruk címe: Bagi tánc, koreográfusok: Varjaskéri Anita és Maráz István.

A Németh József vezette Városi Mazsorett csoport idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Csoportjaik meghatározó színfoltjai Sopron idegenforgalmi és helyi eseményeinek. Az esten a Gyöngyvirág, a Ciklámen és Városi Mazsorett Csoport tagjai léptek fel.

A társastáncoktatás kiválóságai a World Dance TSE-t vezető Erlitz Anita és Krajczár Gábor, valamint a Príma Dance TSE-t vezető Kónya Péter táncosai latin-mix formációkat mutattak be.

A Kelet Gyöngyei Táncstúdió Lehotai Lívia képzett hastáncoktató vezetésével már évek óta a GYIK Rendezvényházban gyakorolja e tánc hagyományait. Az esten az orientális folklórtáncok egyikét, egy botos saidi táncot adtak elő, melynek cím: „Stella”.

Az egyik legnagyobb sikert a gálán a Dirty Dance Sopron Egyesület junior csoportja aratta Horváth Zoltán táncpedagógus vezetésével.

Az „Add elő magad!” tehetségkutató verseny egyik győztes csapata az ÁPPOH egy néptánc részletet mutatott be AC/DC zenéjére. Az előadás érdekessége volt, hogy a rendezvényház egyik munkatársa: Kovács Ádám is színre lépett.

Az Attraktív Táncstúdió táncosai a modern táncok válfajaival foglalkoznak, ezen belül is az utcai táncokkal (hip-hop, new style, treet jazz, girly pop stb.). Hajek Zsuzsanna vezetésével már európai bajnoki címmel is büszkélkedhetnek.

A soproni Kelet Varázsa Hastáncformáció a hastánc egyik tradicionális stílusát és a modern show hastánc stílusát vonultatták fel. Műsoruk címe: Múltidőző jövőigéző.

Az akrobatikus rock n roll-al is megismerkedhettek a nézők a soproni SopRock Club előadásában, Lajtos Gergely vezetésével. Nagy taps kísérte ezt a dinamikus tánc-sport egyveleget.

Az 1972-ben alakult Lajtha Táncegyüttes Rábaközi táncokat mutatott be Palenik József koreográfiájával.

Az est utolsó produkciója a SalsaRON Club bemutatója volt Hajdú Balázs vezetésével. A klub tagjai improvizációs körtáncot adtak elő, melyben az „el cantante” mesélő vezényszavakkal irányították a tánc menetét.

A rendezők köszönetüknek és örömüknek adtak hangot, hogy ilyen sokan eljöttek a tánc világnapján a GYIK Rendezvényházba. Sajnálattal jegyezték meg azonban, hogy nem volt lehetőségük arra, hogy a város valamennyi jól működő, kiváló tánccsoportjának teret adjanak a bemutatkozásra. A jövőben azonban a GYIK színpadán lehetőség nyílik a további fellépésekre, táncelőadásokra.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 12:04, hétfő | Helyi

Idén is elkápráztatott minket a Tündérfesztivál

Immár 18 éve rendezik meg a tündérek és manók fesztiválját, ahol kicsik és nagyok játszva tanulhatnak, szórakozhatnak és egy varázslatos élményt élhetnek át.

2025. Június 15. 10:00, vasárnap | Helyi

Boldog apák napját!

Elérkezett az apák napja, mely 2025-ben június 15-ét jelenti. Ez a nap lehetőség arra, hogy kifejezzük szeretetünket, tiszteletünket és hálánkat az apák, nagyapák iránt. Júniusban ünnepeljük az apákat is!

2025. Június 10. 12:59, kedd | Helyi

Mindenütt jó, de legjobb Sopron!

Véget ért a 2025-ös SopronFest. Remek hangulat, vidám arcok ás felejthetetlen élmények. Így kezdődött az idei fesztiválszezon.

2025. Június 04. 20:19, szerda | Helyi

Nemzeti Összetartozás Napja

Az 1920-as békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést a soproniak a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Emlékezzünk közösen!