Városlista
2026. május 24, vasárnap - Eszter

Hírek

2016. Szeptember 08. 13:40, csütörtök | Helyi
Forrás: hvg.hu

Gyerekeit is megölette volna a soproni vállalkozó

Gyerekeit is megölette volna a soproni vállalkozó

Volt felesége megölésével bízta meg ismerősét egy 43 éves soproni vállalkozó, aki ellen most vádat emeltek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség vádirata szerint a férfi volt feleségétől házassági vagyonjogi perben 64 millió forintot követelt, és ennek megszerzése érdekében „rablógyilkossággal” bízta meg ismerősét.

A vádlott és korábbi házastársa 2014-ben vált el, két gyermeküket a bíróság az anyánál helyezte el. A férfi vállalkozása eladósodott, kb. 50 millió forint tartozást halmozott fel.

Az elkövető 2015 októberében ismerte meg azt a férfit, akit először azzal bízott meg, hogy akár rablás elkövetésével, de szerezze meg volt feleségétől a követelt összeget. A terhelt benzinköltséget, 5-10 ezer forintos összegeket és élelmiszercsomagokat adott cserébe ismerősének megbízási díjként.

Egy hónappal később az elkövető anyagi helyzete tovább romlott, ezért másfélmillió forintot ígérve azt kérte ismerősétől, hogy szúrja le vagy ölje meg bármilyen módon volt feleségét. Az elkövetéshez vázolta a volt felesége által lakott ingatlan beosztását, a pénz helyét, a tudnivalókat a lakásban lévő kameráról, majd felajánlotta a nála lévő – garázst nyitó – távirányítót.

A férj azt is felvetette, hogy ha a gyerekeik is otthon lennének, akkor őket is meg kell ölni.

A vonakodó megbízottat a férj 2016 januárjától azzal buzdította, hogy ha ő nem teszi meg, szerezzen maga helyett olyan embert, aki hajlandó megölni volt feleségét. A megbízott végül beszámolt a vádlott tervéről egy ismerősének és a kiszemelt áldozatnak is, aki feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügyészség a vádlottal szemben emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat - írta a hvg.hu.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.