Hírek
2011. December 03. 07:11, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu
Halálos diagnózis: tízből négyen túlélhetik
Szeretnénk, hogy hazánkat ne csak a gyógyfürdők és a romkocsmák jelentsék – mondta el Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke egy háttérbeszélgetésen.
Ugyanezen a rendezvényen Kásler Miklós, az onkológiai intézet vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az előrelépés érdekében még három rákcentrumra lenne szükség Magyarországon.
Hatósági tevékenységünk azt szolgálja, hogy szabadalmi eredményeket betápláljunk a gazdaságba – hangsúlyozta Bendzsel. A hazai kkv-szektorból csupán kétezer vállalkozás mondható innovatívnak – tette hozzá. Az SZTNH elnöke szerint a szabadalmi-találékonysági produktumban az unióban a 21–23. helyen vagyunk a 27 uniós tagország közül. „Mi ennél sokkal magasabbra vagyunk predesztinálva, amit a különféle oktatási eredmények is bizonyítanak.”
Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenlegi pozíciónk nagyrészt annak köszönhető, hogy megmaradt az elitoktatás magas szintje, de emellett jelen van egy nagyon alacsony színvonalú nevelés is. Nálunk az esélykiegyenlítés gyakran az elnézés kultúráját jelenti – tette hozzá. Bendzsel elmondta, a krízis dacára a magyar gazdaság szövetében növekedett a kreatív ágazatok hozzájárulási aránya.
Nem lesz megélhetési K+F
Az új innovációs törvény a megélhetési K+F kiszűrését fogja szolgálni, csak olyan tevékenységet fognak befogadni, amelyek kiállják a minőségi próbát – hangsúlyozta a SZTNH elnöke. Sztenderdizált rendben, önkéntes igények alapján történik majd az innovációs pályázatok elbírálása – tette hozzá. Bendzsel szólt arról is, hogy kicsi az innovációs kibocsátásunk, de szellemi potenciálban nem vagyunk elmaradva. „Szeretnénk, hogy hazánkat ne csak a gyógyfürdők és a romkocsmák jelentsék, hanem a Kodály-intézet is beletartozna ebbe.”
Itt is le vagyunk maradva
Világszinten növekszik a daganatos betegségek miatti halálozások száma, ami Magyarországra is jellemző – mondta el Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója. Hazánkban 1975–1990 között növekedett a halálozások száma, 1990–2000 között mérséklődött a tendencia, majd ezt követően végig az 1999-es szint alatt volt – tette hozzá. Kásler rámutatott, hogy az orvostudomány feladata a prevenció, a korai diagnózis, majd a kezelés. „A daganatos halálozások 40 százalékát meg lehet előzni.”
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a rák genetikai betegség, egy adott DNS-hiba révén a rákos sejtek „halhatatlanná válnak”. A rákkutatás európai innovációjának a lemaradása a rákcentrumok alacsony számában keresendő – hívta fel a figyelmet Kásler. Egyébként hazánkban is csak egy rákcentrum található, azonban négyre lenne szükség – tette hozzá. A szakember szerint emellett még megyei rákcentrumokra is szükség lenne a jelenlegi helyzet javítása érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
