Városlista
2026. január 17, szombat - Antal

Hírek

2016. Március 02. 09:28, szerda | Helyi
Forrás: kisalfold.hu, saját forrás

Ítéletet hoztak a decemberi, kópházi ittas vezető űgyében

Ítéletet hoztak a decemberi, kópházi ittas vezető űgyében

3 év járművezetéstől való eltiltásra és 420 ezer Forint pénzbírságra ítélték azt a kópházi vállalkozót, aki decemberben ittas állapotban egy suzukinak és egy volkswagennek hajtott.

– Tavaly december 20-án együtt ittunk és szórakoztunk a barátommal Balfon. Meccset néztünk és betértünk az egyik vendéglátóhelyre is. Délután négytől késő estig nyolc-kilenc fröccsöt fogyasztottam, de úgy éreztem, Balfról Kópházáig minden további nélkül haza tudok hajtani, az nem távolság.

Most már nagyon sajnálom, hogy ittasan beültem az autóba és nem hívtam taxit, vagy nem aludtam a barátomnál – mondta dr. Király Réka bíró előtt a Soproni Járásbíróságon a vádlott, aki két parkoló autónak, egy Volkswagennek és egy Suzukinak is nekiütközött. A vállalkozóként dolgozó férfi 1993-ban szerzett jogosítványt, eddig soha nem okozott balesetet.
A kópházi vállalkozó megfogadta: először és utoljára ült be italosan kormány mögé. Nagyon bánja tettét.

– A rendőrök vér- és vizeletminta-vételre vitték a balesetet okozó sofőrt, hogy a szakértők pontosan megállapítsák az ittasság mértékét. A nála mért 3,44–3,56 ezrelék véralkoholszint igen súlyos fokúnak minősül. Mint a példa mutatja, ilyen állapotban autóba ülni akkor is kirívóan veszélyes, ha nem egy forgalmas útról van szó. Nagy szerencse, hogy személyi sérülés nem történt, nem kószált akkor arra senki.

Viszont az ütközés ereje akkora volt, hogy teljesen kiszakadt az Audi kereke – mutatott az ittas vezetés kockázataira dr. Czinege Helga ügyész, aki pénzbüntetés kiszabását és a jogosítvány elvételét indítványozta. Dr. S. Horváth Ákos ügyvéd kérte a bírót, enyhítő körülményként vegye figyelembe, hogy a vádlott elismerte felelősségét s megbánta tettét. Munkájához is igen nagy szükség van a gépkocsira.

A nála mért 3,44–3,56 ezrelék véralkoholszint igen súlyos fokúnak minősül.

A bíróság a vádlottat ittas vezetésért végül négyszázhúszezer forint pénzbüntetésre és három év közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte. Az elmúlt két hónapban ez volt a tizenötödik olyan ittas vezető ügye a Soproni Járásbíróságon, akinél három ezrelék fölötti véralkoholszintet mértek, balesetet okoztak vagy épp bűnismétlők voltak. Mindhárom kategória esetében gyorsított eljárásban hoznak ítéletet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 14. 15:14, szerda | Helyi

Átadták az év sportolója kitüntetéseket

Különböző kategóriákban díjazták az év legjobb sportolóit. A 68. Nemzeti Sport Gála díjátadó ünnepségének a budapesti Operaház adott Otthont.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 30. 15:50, kedd | Helyi

Így erősítheted az immunrendszered a téli hónapokban

A hideg időkben könnyebben gyengül le immunrendszerünk, ezért kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk magunkra. Gyakran elegendőnek bizonyul a megfelelő táplálkozás is, de mire érdemes még ezen felül odafigyelnünk?

2025. December 29. 14:47, hétfő | Helyi

Figyeljünk oda kedvenceinkre szilveszterkor is!

Sajnos nem mindenkinek olyan varázslatos élmény az új év közeledte. Kiskedvenceink nem igazán rajonganak az ünnepi hagyományainkért, számukra gyakran inkább félelmetes, mint csodálatos a szilveszter.