Hírek
2017. Március 08. 12:06, szerda |
Helyi
Forrás: police.hu
Kerékpárost ütöttek el a Kossuth Lajos utcában - videó
A baleset okozójának azonosításához kérik a lakosság segítségét a soproni rendőrök.
A nyomozás adatai alapján 2017. március 3-án 18 óra 48 perckor a sértett kerékpárral közlekedett Sopronban, a Kossuth Lajos utcában. A Kossuth Lajos utca 8/A. szám előtt lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyen a kerékpárral akart áthajtani, mely során a Vörösmarty utca irányából érkező, ismeretlen személy által vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsi elé hajtott és a két jármű összeütközött, a kerékpáros az úttestre esett és megsérült.
Az ismeretlen járművezető az ütközést követően megállás és segítségnyújtás nélkül a Csatkai Endre utca irányába elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki a közlekedési balesettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
