Városlista
2025. március 22, szombat - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2012. Március 15. 07:23, csütörtök | Bulvár
Forrás: STOP / Sztárnaptár

Ki sem nézné ezt a Dallas egykori lúzeréből

Ki sem nézné ezt a Dallas egykori lúzeréből

66 éves Steve Kanaly amerikai színész, aki a Southfork Ranch után saját farmjára költözött.

A nálunk is népszerű Dallas című filmsorozat Ray Krebbse a valóságban is kemény fickó, fiatalon megjárta a vietnami háborút, rádiós tiszt volt. Filmszínészi karrierjét négy évtizede, 1972-ben kezdte, s már túl volt tucatnyi mozifilmen - köztük a Dillinger és A sugarlandi hajtóvadászat című produkción -, valamint néhány sorozaton, amikor bekerült a Dallas szereplői közé.

Főszerepet kapott a magyar képernyőkre szintén eljutott Okavango, a vadon szíve című filmsorozatban, de nem nagyon törte magát, kevés színészi feladatot vállalt. Az Okavangóra rögtön igent mondott, mert különösen közel állt a szívéhez, ő maga is nagy rajongója a természetnek. Ha nem színésznek áll, legszívesebben cowboy lett volna.

Régi vágású fickó, még a Dallasnak köszönhető világsikere előtt elvette a feleségét, becsületben felneveltek két gyereket, és ma, több mint három és fél évtized után is együtt vannak.

Steve nem a puccos Hollywoodban él, a Dallas bevételéből - a Southfork Ranchről kiköltözve - egy hatalmas farmot vett, ahol avokádót és narancsot termeszt, s állatokat tart. Szabadidejében lovagol és festeget, s mindkettőt magas szinten műveli. Festményeiből több kiállítást is rendeztek már. Akvarelljeiért szép pénzt adnak, a bevételből, fiatal művészeket támogat.

Sztárnaptár / STOP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 21. 07:31, péntek | Bulvár

Kiugró mértékben nőtt a zenei streaming bevétele Magyarországon

Kiugró mértékben, több mint 2,6 milliárd forinttal nőtt tavaly a zenei streaming magyarországi bevétele.

2025. Március 19. 07:40, szerda | Bulvár

Tüzet gyújtva akart világítani egy fiú, de autók gyulladtak ki

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen gondatlan közveszély okozásának vétsége miatt. A fiatal kukázás közben tüzet gyújtva akart világítani, de kiégtek a hulladéktárolók, és a parkoló járművek.

2025. Március 16. 08:23, vasárnap | Bulvár

A világ legmagasabb épületén is megemlékeztek a magyar forradalomról - Videó

A dubaji felhőkarcoló jelenleg a világ legmagasabb épülete a maga 828 méterével, a torony fényjátékait pedig mindig hatalmas érdeklődés övezi, a mostani videót is több százezer ember láthatta.

2025. Március 14. 07:18, péntek | Bulvár

Lázár János: 2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica

Jelentős kedvezménnyel, várhatóan 2500 forintért vehetik meg a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők jövőre a megyei autópályamatricát - jelentette be az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.