Hírek
2016. Március 31. 14:39, csütörtök | Helyi
Korok és stílusok - Évadhirdetés a soproni színházban
Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiájával kezdődik októberben a Soproni Petőfi Színház 2016/2017-es évada, amely a korok és stílusok nevet viseli.
A következő szezonban tizenkét bemutatót tart a teátrum, amely ősszel nagyszabású programokkal ünnepli 25 éves jubileumát - hangzott el az intézményben tartott mai sajtóbeszélgetésen.
Pataki András, a teátrum igazgatója elmondta: minden korosztály számára széles műfaji skálán kínálnak színházi téttel bíró előadásokat. A bérletrendszerben annyi változás lesz, hogy a felnőtt kombinált bérletben egy produkció kamaraszínházi darabként tekinthető meg. A stúdiószínházi bérlet helyett pedig útjára indul a Petőfi pódium, amelynek keretében négy országos hírű előadásra válthatnak jegyet a nézők.
A felnőtt bérletben a Chioggiai csetepaté című komédiát koprodukcióban, a Pesti Magyar Színházzal együttműködve mutatják be. A rendező Kéri Kitty, az egyik főszereplő Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész. Ez az előadás már szerepel a fővárosi társulat repertoárjában. A második bemutató Ingmar Bergmann Őszi szonátája lesz, a stúdiószínházi produkciót játszották már a Vajdaságban is. A harmadik felnőtt bérletes előadás a soproni társulat egyik legnagyobb zenei vállalkozásának ígérkezik, Csajkovszkijtól a Diótörőt viszik színre a Sopron Balett tagjaival, orosz és japán vendégtáncosokkal. A klasszikus táncmű rendező-koreográfusa a Harangozó-díjas William Fomin lesz. A darabban élő zene szólal meg, főleg soproni művészek közreműködésével. William Shakespeare Machbeth című tragédiáját Pataki András állítja színpadra. A My Fair Lady című musical pedig szintén koprodukcióban készül majd.
A középiskolás bérletben Dés László-Geszti Péter-Békés Pál A dzsungel könyve című musicalje is látható lesz, az előadás szerepel a fertőrákosi barlangszínház idei nyári kínálatában. Ács Tamás a tantermi színházi program részeként, vagyis iskolai helyszínen Babits Mihály Jónás könyvét adja majd elő a köziskolásoknak meghirdetett bérlet keretében, amelyben a Machbeth, a Chioggiai csetepaté és a Diótörő is szerepel.
A felsősöknek szóló bérlet szintén kombinált. A dzsungel könyve és a Diótörő mellett a Kövek című darabot láthatják, Molnár Anikó rendezésében, valamint iskolai helyszínen Anna Gavaldától a 35 kiló reményt. Ezt Németh Ervin állítja színpadra. Az alsósoknak Oscar Wilde Csillagfiú című művét mutatják majd be Kálló Béla rendezésében, s ők is megnézhetik A dzsungel könyvét, valamint a Diótörőt. Az óvodásokat a Csillagfiú című előadás mellett pedig egy bábszínházi darabbal, Mosonyi Aliz: Szekrénymesék és egy táncjátékkal, Az eltáncolt cipellőkkel várja a színház. Utóbbi produkció a Soproni Pendelyes Táncegyüttes előadásaként készül.
A direktor elmondta: Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Erre emlékezett a teátrum az idei magyar évaddal, ősszel pedig nagyszabású ünnepséget tartanak. A tervek szerint érkezik majd a Magyar Állami Operaház Figaro házasság című darabja, ismét lesz Teátrumi színözön, jön a Ghymes együttes új produkcióval és számtalan program várja majd a közönséget.
Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője a sajtóbeszélgetésen bejelentette: együttesük különleges előadással készül az ünnepi rendezvényre. A labirintus című mű az építészet és a táncművészet találkozásaként jön létre, Rosta S. Csaba kvartettjének a zenéjére.
Katona Imre a színházi vezető-dramaturgja az elmúlt évadokat értékelve kiemelte: cáfolhatatlan eredménye a társulatépítő munkának az, hogy a prózai és tánctagozat kiemelkedő teljesítménye mellett a kis létszámú csapat együtt képes komoly szakmai színvonalú zenés színházi előadásokat is létrehozni. Ez a hármas egység pedig garancia arra, hogy elmélyült, kiegyensúlyozott legyen a következő szezon is. Ő ezt várja az új évadtól.
A Soproni Petőfi Színház 2016/2017-es évadtervezete
(Korok és stílusok évada)
FELNŐTT BÉRLET:
CARLO GOLDONI: CHIOGGIAI CSETEPATÉ (KOMÉDIA KÉT RÉSZBEN) / R.: KÉRY KITTY
A Pesti Magyar Színház és Soproni Petőfi Színház koprodukciója {Petőfi Színház nagyszínpada}
INGMAR BERGMAN: ŐSZI SZONÁTA (SZÍNPADI JÁTÉK) / R.: PATAKI ANDRÁS
{Liszt központ stúdiószínháza}
PJOTR ILJICS CSAJKOVSZKIJ: DIÓTÖRŐ (TÁNCELŐADÁS KÉT RÉSZBEN) / R.-K.: WILLIAM FOMIN (Harangozó-díjas)
A Sopron Balett előadása {Petőfi Színház nagyszínpada}
WILLIAM SHAKESPEARE: MACBETH (TRAGÉDIA KÉT RÉSZBEN) / R.:PATAKI ANDRÁS
{Petőfi Színház nagyszínpada}
FREDERICK LOEWE - ALAN JAY LERNER: MY FAIR LADY (MUSICAL KÉT RÉSZBEN)
KÖZÉPISKOLÁS BÉRLET:
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia két részben) / R.: Kéry Kitty
A Pesti Magyar Színház és Soproni Petőfi Színház koprodukciója {Petőfi Színház nagyszínpada}
DÉS LÁSZLÓ-GESZTI PÉTER-BÉKÉS PÁL: A DZSUNGEL KÖNYVE (MUSICAL KÉT RÉSZBEN) /
R.: PATAKI ANDRÁS
{Petőfi Színház nagyszínpada}
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő (táncelőadás két részben) / R.-k.: William Fomin (Harangozó-díjas)
A Sopron Balett előadása {Petőfi Színház nagyszínpada}
William Shakespeare: Macbeth (tragédia két részben) / R.:Pataki András {Petőfi Színház nagyszínpada}
Frederick Loewe - Alan Jay Lerner: My Fair Lady (musical két részben)
BABITS MIHÁLY: JÓNÁS KÖNYVE (TANTERMI SZÍNHÁZ) {ISKOLAI HELYSZÍNEN}
FELSŐS BÉRLET:
Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve (musical két részben) / R.: Pataki András
{Petőfi Színház nagyszínpada}
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő (táncelőadás két részben) / R.-k.: William Fomin (Harangozó-díjas)
A Sopron Balett előadása {Petőfi Színház nagyszínpada}
KÖVEK / R.: MOLNÁR ANIKÓ {Liszt központ stúdiószínháza}
ANNA GAVALDA – NÉMETH ERVIN: 35 KILÓ REMÉNY / R.: NÉMETH ERVIN (TANTERMI SZÍNHÁZ)
{iskolai helyszínen}
ALSÓS BÉRLET:
OSCAR WILDE: CSILLAGFIÚ / R.: KÁLLÓ BÉLA
(a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Forrás Színház előadása)
Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve (musical két részben) / R.: Pataki András
{Petőfi Színház nagyszínpada}
Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő (táncelőadás két részben) / R.-k.: William Fomin (Harangozó-díjas)
A Sopron Balett előadása {Petőfi Színház nagyszínpada}
ÓVODÁS BÉRLET:
Oscar Wilde: Csillagfiú / R.: Kálló Béla
(a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Forrás Színház előadása)
MOSONYI ALIZ: SZEKRÉNYMESÉK (BÁBSZÍNHÁZ) / R.: KHALED-ABDO SZAIDA
{Liszt központ stúdiószínháza}
AZ ELTÁNCOLT CIPELLŐK (TÁNCJÁTÉK) / R.-K.: SIPOS FERENC
A soproni Pendelyes Táncegyüttes előadása {Petőfi Színház nagyszínpada}
SZÍNHÁZ KLUB – Kortárs magyar ősbemutatók (felolvasószínház):
Tóthárpád Ferenc: Vadalma
Visky András: Megöltem az anyámat!
Csáky Pál: Virágeső
Ross Károly: Outsourcing
Szakál Attila: A kocka
2016. március 30. / Kultúra
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 17:43, hétfő | Helyi
Dr. Farkas Ciprián: pénteken már a megújult piacon vásárolhatnak a soproniak
A soproniak által régóta várt fejlesztésnek köszönhetően minőségi környezet várja a vásárlókat és az árusokat a megújult vásárcsarnokban, ami pénteken nyitja meg kapuit.
2024. Május 10. 19:28, péntek | Helyi
Megnyílt az Üvegeseszter 25 kiállítás Sopronban
Az Üvegeseszter 25 című kiállításon az üvegfestészet és az ólomüvegezés művészetébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők a SopronFest keretein belül.
2024. Május 06. 18:43, hétfő | Helyi
Elkészült az M85 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó Sopron Ény-i elkerülő út
Befejeződött az M85 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó Sopron Ény-i elkerülő út építése. Az új szakaszt és a kapcsolódó létesítményeket átadták a forgalomnak.
2024. Május 02. 09:59, csütörtök | Helyi
Sopron az egyik legnépszerűbb úti cél
Beindult a hazai turizmus, melynek idén legkeresetteb helyei Sopron, Gyula és Debrecen.