Hírek
2012. Július 29. 16:26, vasárnap |
Sport
Forrás: Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti | MTI Fotó: Kollányi Péter
London 2012 - Ungvári a döntőben!
A 66 kg-os Ungvári Miklós megnyerte ötödik mérkőzését is, ezzel bejutott a döntőbe vasárnap a londoni olimpia cselgáncstornáján.
A döntőért a háromszoros vb-bronzérmes és Európa-bajnok magyar versenyző azzal a spanyol Sugoi Uriartéval találkozott, aki a 2010-es Eb-fináléban - vitatott körülmények között - legyőzte őt. Legutóbbi, az idei Eb-n vívott meccsük viszont Ungvári sikerével végződött.
Uriarte könnyebb ágon jutott Londonban a négy közé, olasz, arubai és andorrai ellenfél után a vb-7. azeri Tarlan Karimov jelentette az első komoly akadályt, őt jukóval győzte le. Ungvári két villámgyőzelemmel (afgán és belize-i ellenfél) kezdett, majd a szlovén Rok Draksicot és a lengyel Pawel Zagrodnikot is jukóval verte meg.
Az elődöntőben egy perc dulakodás után Ungvári indította az első veszélyes támadást, de nem tudta kellő ideig leszorítani ellenfelét, viszont a földre vitelért kapott jukóval megszerezte a vezetést. A folyatásban is a magyar cselgáncsozó volt kezdeményezőbb, kétszer is összefogta Uriartét, ám átfordítania nem sikerült. Egy perc 22 mp volt hátra, amikor egy összekapaszkodás után videóztak a bírók, mivel Uriarte lábra fogott, de nem kapott érte büntetést. Fél perccel a vége előtt a 31 éves Ungvárit intették, azonban ez már nem befolyásolta a végeredményt, a tatabányai dzsúdós megőrizte előnyét, s az aranyéremért léphet tatamira.
A fináléban ellenfele a 20 esztendős, Eb-harmadik grúz Lasa Savdatuasvili lesz, aki az elődöntőben ipponnal verte a japán Ebinuma Maszasit. Ungvári először találkozik Savdatuasvilivel.
Magyar dzsúdós legutóbb az 1992-es barcelonai olimpián szerepelt a fináléban, akkor Kovács Antal arany-, Hajtós Bertalan és Csák József ezüstérmes lett.
.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 12:00, hétfő | Sport
Kosárlabda
3x3-as olimpiai selejtezőtorna - Magyarország - Csehország
2024. Május 20. 09:00, hétfő | Sport
Labdarúgás-Németország
Legidősebb fia gólja ellenére vereséggel búcsúzott a Hertha kispadjától Dárdai Pál
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás