Hírek
2021. Szeptember 21. 11:06, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Lopott kulccsal törtek be, több milliós zsákmányt vittek
Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik lopott kulccsal törtek be egy optikába.
A fővárosi rendőrök lopás bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik a gyanú szerint szeptember 12-én, 13-án egy optikai üzletbe törtek be Budapest IX. kerületében – közölte a rendőrség.
A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik betörő korábban ellopta az üzlethez tartozó kulcsot és a bejáratot védőrács távirányítóját, így társával rongálás nélkül tudtak behatolni a kereskedésbe, ahonnan egy laptopot, egy táblagépet, két dioptriamérő készüléket, egy kávéfőzőt, aprópénzt és több mint 200 szemüvegkeretet loptak el legalább 7 millió forint értékben.
A rendőrök a bűncselekmény elkövetőiként a 30 éves, budapesti B. Tamást, valamint a szintén 30 éves, budapesti W. Árpádot azonosították, akiket szeptember 15-én elfogtak. W. Árpád lakóhelyén a rendőrök megtalálták és lefoglalták a bűncselekményből származó kávéfőzőt, két szemüveget, valamint az elkövetéskor viselt ruházatot.
A párost előállították, és a nyomozók jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vételük mellet előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság szeptember 18-án elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 09. 06:00, szerda | Kék hírek
Brutális mennyiségű szerszámot foglalt le a NAV
A NAV egy összehangolt akcióban, két helyszínen több kamionnyi árut foglalt le.
2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek
Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.