Hírek
2014. Március 03. 12:38, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Már szavazhat a közönség az év orvosára
Megkezdődött a 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazása: az érdeklődők 115 jelöltre adhatják le voksukat március 16-ig.
A zsűri döntése szerint idén 115 jelölt kap lehetőséget arra, hogy a legjobbak közé kerülhessen. A voksokat március 16-án 22 óráig várják a szervezők a www.astellasdij.hu/evorvosa/vote/ weboldalon.
A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt. A zsűri az előzetes értékeléskor nemcsak a döntősök körét jelölte ki, hanem közöttük rangsort is állított.
A rangsorban elfoglalt helyezés alapján a jelöltek pontokat kaptak, amelyet az internetes szavazásra automatikusan tovább vittek. A zsűri ezzel azonban csak a szavazás indításának pillanatában érvényes sorrendet határozta meg, a nagyközönség a beküldött voksok segítségével a rangsort bármilyen irányba megváltoztathatja. A voksolás pillanatnyi állását a nyilvánosság a toplistákon követheti nyomon - közölte Morva Gábor pályázati programvezető hétfőn az MTI-vel.
A közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat. Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül végül az kerül első helyre és nyeri ezzel a 2013-as Astellas-közönségdíjat, aki a zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot éri el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
