Hírek
2015. Október 29. 12:39, csütörtök | Helyi
Márton nap a Liszt-központban
Kézműves foglalkozások, óvodások műsora, bábszínház és a hagyományos lampionos felvonulás is szerepel a programok között.
A Márton-napi rendezvény november 7-én, 14.30-tól várja ifjú látogatóit a Liszt-központban. A kézműves foglalkozások fél 3-tól 4 óráig tartanak: tökfaragásra, lampionkészítésre, és további, a Márton naphoz kapcsolódó apró ajándékok barkácsolására is lesz lehetősége a gyerekeknek, a Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola diákjainak segítségével.

16 órakor a Tündérfesztiválról és a Magyar Mese Napjáról ismert Madzag Bábegyüttes mutatja be Ludas Matyi című interaktív előadását a Liszt-teremben. A közismert mesét szicíliai marionettekkel mesélik el az együttes tagjai, és Döbrögi urat a közönség bevonásával leckéztetik meg nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor is!
Az előadás után, 17 órától a Bánfalvi Óvoda műsora kezdődik a Petőfi teremben, 35 kisgyerek közreműködésével, 17.30-kor pedig kezdetét veszi a hagyományos lampionos felvonulás. A menet a Liszt-központ elől indul, a felvonulók énekszóval haladnak a Tűztoronyig, ahol a résztvevők ünnepélyesen átadják a fényt a városnak.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
