Hírek
2017. Szeptember 01. 14:48, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Meghosszabbították a robbantásra készülő S. Ábel letartóztatását

Három hónappal meghosszabbították a robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását - tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken közleményben az MTI-vel.
A korábban egy hónapra elrendelt előzetes letartóztatás meghosszabbítását bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta az ügyészség.
A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdai nem jogerős döntése szerint az ügyészi indítvány megalapozott. A vádlott többszörösen büntetett előéletű és a gyanúsításban szereplő cselekményét csalás miatt folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
A bíróság szerint a gyanúsított által előállított, illetve előállítani tervezett robbanóanyag célja ismeretlen, nem kizárt, hogy rabláshoz kívánta felhasználni, de korábbi bűncselekményei alapján az is feltehető, hogy találomra kiválasztott embereket akart megölni.
Mindezek alapján a bíróság továbbra is úgy ítélte meg, megalapozottan feltételezhető, hogy S. Ábel szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő, emberi életeket veszélyeztető újabb bűncselekményt követne el.
A bíróság döntésében kitért arra is, hogy ebben az ügyben a bűnismétlés veszélyének kizárására a házi őrizet nem alkalmas a cselekmény jellege miatt, továbbá mert a gyanúsított a robbanóanyag előállításával otthon kísérletezett és az előállításhoz szükséges anyagokat is otthon tárolta - közölte a törvényszék.
S. Ábel - akit legutóbb rablás előkészülete miatt fogtak el a fővárosban - korábban elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem
bejáratánál, majd bent is fegyverrel többször a levegőbe lőtt, előzőleg pedig joghallgatóként diáktársai megölésével fenyegetőzött.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.