Hírek
2012. Október 10. 16:08, szerda |
Helyi
Forrás: kisalfold.hu
Megint izzott a fűrészpor a soproni bútorgyárban

A hőkamerás vizsgálatok szerint most is a tartály aljában kezdődött a folyamat.
Ismét izzott a fűrészpor az Ipar körút egyik bútorüzemének silójában. Az adott bútorgyárban idén júniusban is történt már hasonló eset. A hőkamerás vizsgálatok szerint most is a tartály aljában kezdődött a folyamat.
Dobos Viktória tűzoltó hadnagy, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a hivatásos tűzoltóság áramtalanította az érintett üzemcsarnok villamos berendezéseit, és megkezdték a siló kitárazását, kiürítését. Védősugár mellett indult a folyamat, a létesítményi tűzoltóság is a helyszínen maradt.
Amíg a hivatásos egységek a gyár területén tevékenykedtek, a fertőrákosi és a nagylózsi önkéntesek a város másodlagos védelme miatt a soproni laktanyába vonultak. Erőgép segítségével tegnap hajnalban sikerült a tartály kitárazása, s az izzást megszüntették.
Júniusban a gyár egyik háromszáz köbméteres, faforgácsot tartalmazó silója alján keletkezett izzás. Információink szerint a mostani is ennél az egységnél következett be.
A lehetséges okot szakértők fogják vizsgálni, s a kapott eredmény alapján teszik meg a szükséges technológiai beavatkozásokat az esetleges újabb problémák megelőzésére. A mostani izzás másfél napos termeléskiesést okozott.
-tudósított a Kisalföld
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 12:04, hétfő | Helyi
Idén is elkápráztatott minket a Tündérfesztivál
Immár 18 éve rendezik meg a tündérek és manók fesztiválját, ahol kicsik és nagyok játszva tanulhatnak, szórakozhatnak és egy varázslatos élményt élhetnek át.
2025. Június 15. 10:00, vasárnap | Helyi
Boldog apák napját!
Elérkezett az apák napja, mely 2025-ben június 15-ét jelenti. Ez a nap lehetőség arra, hogy kifejezzük szeretetünket, tiszteletünket és hálánkat az apák, nagyapák iránt. Júniusban ünnepeljük az apákat is!
2025. Június 10. 12:59, kedd | Helyi
Mindenütt jó, de legjobb Sopron!
Véget ért a 2025-ös SopronFest. Remek hangulat, vidám arcok ás felejthetetlen élmények. Így kezdődött az idei fesztiválszezon.
2025. Június 04. 20:19, szerda | Helyi
Nemzeti Összetartozás Napja
Az 1920-as békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést a soproniak a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Emlékezzünk közösen!