Hírek
2024. Január 08. 16:57, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Megkezdték a szombat óta barlangban rekedt csoport kimentését Szlovéniában
![Megkezdték a szombat óta barlangban rekedt csoport kimentését Szlovéniában](/external/image_cache/5/a/2/5a23f52c9b5aa7345a377d1243a8f97d.jpg)
Hétfőn megkezdték annak az öt embernek a kimentését a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlangból (Krizna jama), akik még szombaton estek fogságába a hirtelen lezúduló eső és a megemelkedett vízszint miatt
- közölte Srecko Sestan, a szlovén polgári védelem parancsnoka.
Sestan a sajtónak elmondta: az öt bajba jutott ember nincs veszélyben, a szombaton megkezdett előzetes mentési művelet során a búvárok minden alapvetően szükséges dologgal ellátták őket.
A barlangon belül még időben egy biztonságos helyre vonultak, amelyet az ilyen vészhelyzetekre alakítottak ki a bejárattól 2400 méter távolságra. Fűtött sátorban vannak, egy sziklán, tíz méterrel a vízszint felett. Van ennivalójuk, meleg ruhájuk és fáklyájuk, a barlangkutató csoport legfrissebb jelentései szerint az állapotuk stabil - hangsúlyozta a parancsnok.
A háromtagú család - két felnőtt és egy nagykorú gyerek -, valamint a két túravezető szombaton reggel indultak útnak, de nem tértek vissza a megadott időpontban, ezért riasztották a mentőszolgálatokat.
A Krizna-barlang csak csónakkal látogatható, mivel keresztülfolyik rajta a Bloscica folyó. Miután a heves esőzések miatt megemelkedett a vízszint, már nem tudtak visszatérni a bejárathoz. A kimentésükhöz meg kellett várni, hogy a vízszint valamelyest leapadjon, de így is maradtak részek, amelyeket vélhetően úszva kell megtenniük.
A Krizna-barlang a világ negyedik legnagyobb barlangrendszere, több mint 8 kilométer hosszú. Negyvenöt smaragdzöld színű föld alatti tavat rejt magában, és bár nyitott a turisták számára, csak vezetett túrákra van lehetőség benne.
Fotó: AFP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 07:31, csütörtök | Külföld
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
2024. Július 24. 08:02, szerda | Külföld
Folytatódik az Etna kitörése, lezárták Catania repülőterét
Lezárták a szicíliai Catania repülőterét, amelyet hamueső temetett be az Etna vulkán kitörése miatt kedden.
2024. Július 23. 08:14, kedd | Külföld
Josep Borrell: elfogadhatatlan a magyar vád, amely szerint az EU a háborút pártolja
Teljes mértékben elfogadhat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon vádja, hogy az Európai Unió a háborút pártolja - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben hétfőn.
2024. Július 22. 07:55, hétfő | Külföld
Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől és Kamala Harrist támogatja új jelöltként
Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.