Hírek
2013. Április 10. 21:59, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Milliárdos sikkasztással vádolják a MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetőjét
Üzletszerűen, különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője ellen - erősítette meg Vassné Szele Adrienne ügyész, a megyei főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek.
Közlése szerint a vádlottak a társaság korábbi ügyvezetője, volt gazdasági igazgatója, egykori jogtanácsosa, volt vállalkozási igazgatója és hajdani termelési igazgatója. Azzal vádolják őket, hogy bűnszövetség tagjaként több éven keresztül összesen 1 milliárd 300 millió forintot sikkasztottak el. Az öt vádlott teljes vagyonát zárolták.
A vád szerint a cégvezetés színlelt szerződéseket kötött, azokat a vádlottak arra használták fel, hogy pénzt vonjanak ki a vállalkozásból - ismertette az ügyészség álláspontját Vassné Szele Adrienne.
Az ügyben névtelen feljelentés alapján indult rendőrségi nyomozás, és vádemelési javaslattal zárult, az főügyészség pedig vádat emelt. Mivel a Szombathelyi Törvényszék elfogultságot jelentett be, az ügyet a Veszprémi Törvényszékre tették át. Az elsőfokú tárgyalás várhatóan májusban kezdődik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.