Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2015. Szeptember 23. 11:25, szerda | Helyi

Nagy sikerrel zajlott a nyílt nap és színházi találkozó Sopronban

Nagy sikerrel zajlott a  nyílt nap és színházi találkozó Sopronban

III. Teátrumi Színzön című színházi találkozóval egybekötött kétnapos eseménysorozatot megközelítőleg kétezren nézték meg!

A magyar dráma napja alkalmából életre hívott hagyományos rendezvényen a legnépszerűbb program a kulisszajárás és a jelmeztár-látogatás volt, szombaton hatszázan vettek részt ezen. A látogatók megnézhették az épület rejtett zugait, bepillanthattak a kulisszák mögé is, miközben ízelítőt kaphattak a teátrum három éve indított színháznevelési programjából.

Németh Ervin dramaturg, drámatanár elmondta, az elmúlt esztendőkben különböző tantermi színházi darabokkal 25 oktatási intézményben jártak Sopronban és környékén, s 120 előadást tartottak. Idén a Bocsáss meg, Madárijesztő! című produkcióval látogatnak el az iskolákba.


Mindemellett több érdekes, szórakoztató program várta kicsiket és nagyokat a magyar irodalom jegyében a nyílt napon. Így láthatták az érdeklődők a pápai Teleszterion Színházi Műhely Csalóka Péter című előadását. A társulat népszerű tagjai borkóstolóval, zsíros kenyérrel és zenés gálával várták az érdeklődőket, akik rendhagyó színházi klubban találkozhattak Mikó István színművésszel és meghívott vendégével, Suha Kálmán zenésszel.

Az Igazgatói páholy címen indult szórakoztató közönségtalálkozó keretében a soproni teátrum szeretné vendégül látni azokat a direktorokat, akik az elmúlt 25 évben színházteremtő személyiségként beírták nevüket az intézmény történetébe.
A nyílt napon élénk érdeklődés övezte az ország legjobb alternatív előadásait felvonultató Teátrumi Színözön előadásait is,a kétnapos eseményen több produkció telt házakat vonzott. A találkozón színpadra lépett a Mizantróppal a soproni színház színitanodájának egyik csoportja Molnár Anikó vezetésével, majd érkezett a székesfehérvári Prospero Színkör Két páros című előadása.

A komlói Súgólyuk Színház Rejtő Jenő szellemiségét idézte meg a Jutalomjáték című kabaréval, az inárcsi Kb. 35 Társulat pedig egy különlegesen érdekfeszítő darabbal érkezett, Életben ragadtak címmel.A Színözön második napján, vasárnap a győri 4 BT Társulat mutatta be az Alles Gut című művet. A nap zárásaként a Pápai Teleszterion Színházi Műhely többszörösen díjazott, országos hírű produkciója, a Médeia volt volt látható. Minden előadás után szakmai beszélgetést tartottak a nézők és alkotók részvételével.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi

Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban

Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.

2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi

Megszavazták a város idei költségvetését

Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.

2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi

Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót

A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.