Hírek
2020. Augusztus 17. 10:00, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Nemzeti Vágta - Elmaradt a Nemzeti Vágta első előfutama Gyenesdiáson
Életveszélyessé vált a pálya a vasárnap délelőtt lezúdult jelentős mennyiségű eső miatt, ezért elmaradt a Nemzeti Vágta idei első, gyenesdiási előfutama, a Festetics Vágtát egy héttel később rendezik meg.
Varga Zoltán elmondta: vasárnap délelőtt éppen a megnyitóra kezdett el esni az eső, majd több órán keresztül jelentős mennyiségű csapadék hullott. A gyenesdiási Faludi-síkon lévő pálya annyira felázott, hogy életveszélyessé vált, a szervezők ezért inkább nem kockáztattak, a futamot egy héttel későbbre, augusztus 23-ra tették át.
Hozzátette, hogy nagy számú nevező sorakozott fel a pályánál, 12 felnőtt és 16 gyerek, azaz kishuszár. A szabályok szerint az indulók közül négy felnőtt és két gyerek jut tovább a budapesti Hősök terén októberben tartandó döntőbe.
A Nemzeti Vágta idei előfutamait országszerte nyolc településen tartják, a Kishuszár Vágtát hét helyszínen rendezik meg. Minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a felnőttek budapesti döntőjén, az elővágta rendezői pedig további két települést juttathatnak be.
Augusztus 20-án Orosházán, 21-én Zircen, 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek még előfutamot az augusztus 23-ra áthelyezett gyenesdiási mellett.
A négy határon túli - vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi - elővágta rendezői három-három települést küldhetnek októberben a Hősök terére. A Kishuszár Vágták előfutamairól az első és második helyezettek jutnak a döntőbe, valamint további négyen szabadkártyával kerülhetnek be - közölték korábbi sajtótájékoztatójukon az országos programsorozat szervezői.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 05. 08:48, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Paraguay legyőzésével a franciák is a negyeddöntőben
A legutóbbi vb-n ezüstérmes francia válogatott 1-0-ra legyőzte a paraguayi csapatot szombaton a labdarúgó-világbajnokság philadelphiai nyolcaddöntőjében.
2026. Július 04. 08:56, szombat | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Argentína - Zöld-foki Köztársaság 3-2, hosszabbítás után
A címvédő argentin válogatott csak hosszabbításban győzte le 3-2-re az újonc zöld-foki csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett miami mérkőzésén.
2026. Július 03. 08:00, péntek | Sport
Vb-2026 - A portugálok fordítottak a horvátok ellen, és a nyolcaddöntőben folytatják
A portugál válogatott a második félidő elején hátrányba került, végül azonban 2-1-re legyőzte a horvátokat csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésén Torontóban.
2026. Július 02. 13:00, csütörtök | Sport
Labdarúgó NB II - Portugál hátterű tulajdonosa lett a Videoton FC-nek
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el.
