Hírek
2015. November 27. 13:32, péntek | Helyi
Nyílt Nap a Soproni Közgázon – ösztöndíjrendszer, nyelvoktatás, új képzés a keddi palettán
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara, a Soproni Közgáz nyílt napot rendez december 1-én, kedden.
Az Erzsébet u. 9. alatt található campusban 10 órától kezdődik a program. A kar széleskörű, gyakorlatorientált képzési spektrumának, ösztöndíjrendszerének, kiválósági programjának, nemzetközi lehetőségeinek bemutatása után a Kar Hallgatói Önkormányzat mutatja be diákszemmel a hallgatói élet sokszínűségét, egyedülálló, örök élményt nyújtó értékeit.
Meghívást kaptak a felvi munkatársai is, akik a felvételi eljárás általános tudnivalóiról, technikáiról és buktatóiról fognak beszélni. Ezután következnek az egyes szakok tájékoztatói, mely után lehetőség nyílik a kollégiumok megtekintésére is.
Érdekesség, hogy idén először a Közgazdaságtudományi Kar szervezésében is indul turizmus–vendéglátás alapképzés, mellyel, a nagy hagyományokra visszatekintő felsőoktatási szakképzés és a már futó mesterképzés mellett immár a teljes képzési palettát nyújtja a kar e képzési területen is. A térség jelentős turisztikai szereplőit bevonó gyakorlatorientált képzés kialakításával szoros, minőségi garanciát is adó kapcsolódást építünk majd a vállalkozások és a szak hallgatói között – mondta el kérdésünkre dr. Fábián Attila, a kar dékánja.
A Soproni Közgázon kiemelten fontos az idegen nyelvi lehetőségek biztosítása, ezért a kar négy félév ingyenes nyelvoktatást biztosít. Angol nyelvű oktatási programjai mellett a gazdálkodási és menedzsment képzését egyedülálló módon teljes egészében német nyelven is el lehet végezni. A többek között osztrák és német vendégprofesszorok bevonásával zajló képzés a magyar nyelvű képzések hallgatói számára is egyedülálló lehetőséget biztosít az áthallgatások révén.
A többek között az „Amber Road” – Közép-európai Gazdaságtudományi Karok hálózata kezdeményezőjeként széles nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező kar munkatársai, azért dolgoznak, hogy a piacképes diploma mellett olyan szakmai és emberi értékeket közvetítsenek, melyek egy életen át hű hallgatóik hű társai lesznek. A tehetséggondozás komolyságát jól mutatja, hogy hallgatójukat, Fazekas Nikolettet, hallgatói életútja elismeréséül, a kétévente országosan összesen négy közgazdászhallgató által elnyerhető Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja
A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.
