Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2012. Szeptember 18. 13:06, kedd | Helyi
Forrás: Kisalföld

Nyugdíjasegyetem indul októberben

Nyugdíjasegyetem indul októberben

A Nyugat-magyarországi Egyetem és a Kisalföld szervezésében októberben indul a Soproni Nyugdíjasegyetem őszi szemesztere. Keddtől fogadják a jelentkezéseket.

fotó: Dr. Merényi Mária főtitkár (balról a második), a nyugdíjasegyetem főszervezője. Czistlerné Schöll Csilla (balra), Lőrincz Istvánné és Kandián Erika (jobbra), a titkárság dolgozói fogadjáka jelentkezéseket. Fotó: Gosztonyi

– Ismét érdekes témákkal várjuk a szépkorúakat a Soproni Nyugdíjasegyetem őszi szemeszterének öt előadásán – mondta a főszervező dr. Merényi Mária, a Nyugat-magyarországi Egyetem főtitkára.
– Az első előadást október 9-én, kedden délután 4 órai kezdettel rendezzük a GYIK Rendezvényházban. Dr. Láng Elemér, a faipari mérnöki kar egyetemi tanára „Az fábul eszkábált hidakrul" című értekezésével várja a hallgatóságot. Ezt követően október 30-án, kedden a Benedek pedagógiai kar részéről Sarkady Sándor költő a Katedra együttessel közösen „Prizmavilág" címmel emlékezik a fiatalon elhunyt soproni poétára, Herbst Zoltánra.

– Szammer István, a Kisalföldet is kiadó Lapcom kft. ügyvezető igazgatója november 13-án „A média helyből" című előadásában a magyar sajtó helyzetéről, valamint a Kisalföldről, a legnagyobb példányszámú közéleti napilapról szól – folytatta dr. Merényi Mária.
– Két hétre rá, november 27-én A nők az iszlám világban címmel dr. Balázs Judit, a közgazdaság-tudományi kar egyetemi tanára tart előadást, míg december 11-én dr. Czetter Ibolya, az NYME Savaria Egyetemi Központ tanára Márai Sándorról értekezik.

Az őszi szemeszter is tartogat majd meglepetést. Fontos tudni, hogy azoknak is újra regisztrálniuk kell magukat, akik az előző szemeszterekre jártak.

A Soproni Nyugdíjasegyetemre mától szeptember 28-ig lehet jelentkezni a 99/518-126-os, illetve a 99/518-142-es telefonszámon naponta 8 és 14 óra között. Fontos tudni, hogy azoknak is újra regisztrálniuk kell magukat, akik az előző szemeszterekre jártak. Az első, október 9-i előadást megelőzően vehető át a leckekönyv.

A regisztrációs teendők miatt arra kérik a leendő nyugdíjas hallgatókat, október 9-én már délután 3-tól legyenek a GYIK Rendezvényházban. Az adminisztrációban ezúttal is a Nyugat-magyarországi Egyetem Nyugdíjas Klubja tagjai vesznek részt.

Címkék: egyetem, Sopron

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 13:40, szerda | Helyi

Sopron továbbra is az egyik legbiztonságosabb város

Rendészeti Integrált Központ épült Sopronban és városszerte helyeztek el térfigyelőkamerákat, sebességmérőket és alakítottak ki korszerű gyalogos-átkelőhelyeket az elmúlt években, melyek a soproniak biztonságát szolgálják.

2024. Április 16. 15:56, kedd | Helyi

Nívódíjat nyert a soproni Múzeumnegyed

Építőipari Nívódíjat nyert a Sopron Fő terén található Múzeumnegyed. A felújított épületegyüttes műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában érdemelte ki a díjat.

2024. Április 12. 11:22, péntek | Helyi

A helyi gazdaság megerősítése a cél Sopronban

Az elmúlt években több olyan fejlesztést sikerült megvalósítani, amely hozzájárul a helyi gazdaság megerősítéséhez. Megépült az M85-ös autóút, új inkubátorház épült és kialakításra került az új ipari park területe.

2024. Április 10. 10:38, szerda | Helyi

Kezdődjön a nyár a Hűség Városában a Soproni Borünneppel

Igazi nyárnyitó programsorozattal várja a vendégeket a Soproni Borünnep. Borkülönlegességek, kézműves vásár és zenei programok közül válogathatnak a nyár első hétvégéjén az ide látogatók.