Hírek
2025. Július 24. 15:34, csütörtök | Helyi
Pont Ott!

Pont Ott Parti keretein belül együtt izgulhattak a középiskolások, hogy vajon kit hova vettek fel egyetemre. Mindemellett a Soproni Egyetem figyelmeztet mindenkit egy Plan B Wednesday – készülj szerdára egy B tervvel!
Július 23-a izgalmas nap volt a végzős gimiseknek, valamint azoknak, akik jelentkeztek egyetemi képzésekre. Hiszen ezen a napon kiderültek a ponthatárok, milyen szakokat indítanak el az egyetemek ősszel és a felvételi létszámok. Az egyetemek munkatársai rengeteget dolgoztak a napokban, hogy mindenki értesülhessen, hogy felvételt nyert-e a választott intézményekbe.
A GYIK Rendezvényházban szervezett Pont Ott Partinak nagyszerű sikere volt a felvételizők körében. A végzett középiskolások együtt szórakozhattak, miután kiderültek az eredmények, kiengedhették a gőzt és most már nyugodtan élvezhetik a nyár hátra lévő részét.
A rendezvény folyamán a résztvevők találkozhattak céges és partneri kitelepülésekkel. A Soproni Egyetem is megjelent a rendezvényen, akiknek feltehették kérdéseiket személyesen is. Este pedig kezdődhetett a buli ZsEgon-nal, majd a pontszámok kihirdetése után Metzker Vikivel,
De annak sem kell csüggednie, akiknek nem a terveik szerint alakultak a dolgok, ugyanis itt a B terv! A pótfelvételi lehetőséget kínál azoknak, akiknek nem sikerült bekerülni a vágyott képzésre, mellyel kapcsolatban nemsokára meg is érkezik a tájékoztatás.
„A Soproni Egyetemen várhatóan agrár, műszaki, informatikai, közgazdaságtudományi, művészeti, pedagógiai, sporttudományi és társadalomtudományi területekre lehet majd jelentkezni a pótfelvételi során.” – osztotta meg a Soproni Egyetem hivatalos oldalán.
Aki szeretne élni a pótfelvételi lehetőségével, annak a felvi.hu és az E-felvételi rendszere rengeteget segíthet a tájékozódásban.
Gratulálunk minden felvételt nyertnek: kezdődik a „nagybetűs” élet! Akiknek pedig nem úgy alakult, ahogy szerették volna, nektek sok sikert a Plan B-vel!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 15:40, csütörtök | Helyi
Nemsokára itt a parlagfűszezon
„Augusztus első hetében országos szinten is elindulhat a parlagfű pollenszezon.” – figyelmeztetett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
2025. Július 29. 15:45, kedd | Helyi
Ingyenes tanszercsomag a soproni iskolakezdőknek
Idén is ingyenes tanszercsomagot biztosít Sopron városa az első és második osztályosok számára, ezzel is megkönnyítve a soproni családoknak a tanévkezdést.
2025. Július 28. 17:06, hétfő | Helyi
Elkészült a következő tanév rendje
A Belügyminisztérium nyilvánosságra hozta a következő, 2025/2026-os tanév rendjét. A Magyar Közlöny és az Eduline cikke alapján összeírtuk a következő tanév fontosabb időpontjait.
2025. Július 27. 15:22, vasárnap | Helyi
Minden, amit érdemes tudni az Otthon Start Programról
Mint tudjuk, ez egy remek lehetőség a fiatalok otthonteremtésének támogatásában. De vajon mit is jelent ez? Mire számíthatunk?