Hírek
2019. Július 18. 13:07, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Rabszolgatartó család tagjait tartóztatták le Zalában

Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is „rabszolgaként” tartottak és használtak ki Pakodon
– erősítette meg a Zalai Hírlap információját csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Pirger Csaba elmondta: januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az előzményekre is fényt derített.
Ennek következményeként a Pakodon élő család tagjai közül az anyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát a bíróság szerdán letartóztatásba, egy másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.
A család tagjai hónapokkal korábban ígéretekkel vették rá a 24 éves nőt, hogy költözzön hozzájuk. Ezután azonban kihasználták, mostoha körülmények között lakott náluk, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd a pénzét elvették, valamint rendszeresen bántalmazták, éheztették.
Fény derült arra is, hogy 2015-ben hasonló körülmények között szállásoltak el egy férfit, akit ugyancsak megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették. Őt is rákényszerítették, hogy kölcsönöket vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, végül harmadik próbálkozásra tudott megszökni, hogy rendőri segítséget kérjen.
Pirger Csaba hozzátette: felmerült a gyanúja annak, hogy korábban szintén sanyarú körülmények között tartottak még egy férfit, aki ugyancsak leromlott egészségi állapotban került kórházba, és ott nem sokkal később meghalt.
A Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján a társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítható családtagok közül hármat letartóztattak, egynek pedig elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Alaposan feltehető, hogy összebeszéléssel, áldozataik megfélemlítésével az eljárást megnehezítenék, a fiatal nő ugyanis a szembesítéskor, fenyegetések hatására visszavonta terhelő vallomását – jelezte a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.