Hírek
2019. Május 07. 07:33, kedd | Sport
Rally: A régi motor nem bírta
Farkas Kálmán csapatvezető értékelése a CREDOBUS Miskolc Rallye2 2019-ről.
Az egri siker után motiváltan érkeztünk Miskolcra, hiszen tavaly is nyertünk itt, pont ezzel a motorral. Az időjósok esőt ígértek, de minket ez nem zavart, szeretjük, ha csúszunk így a nézők is megkapják a látványt.
Az első napon már a szervizparkban, egy autószállító platójával elég csúnyán megtörték az Adam oldalát. Nem volt ez jó előjel, de nem volt mit tenni, így kezdtük a versenyt. A hagyományos prológon, rengeteg néző előtt köröztek a fiúk a salakon, remekül ment az autó.
Másnap nyolc gyors várt ránk. Teljesen ismeretlenek. Elhatároztuk, hogy nem alszunk be az elején.
A bükkszentkereszti esős, csúszós gyorson, harmadik időt mentünk, mindössze 4,6 másodpercre voltunk az elsőtől.
A második gyorson pedig átvettük a vezetést.
A gumiválasztással elég nagy volt a dilemmánk, de úgy döntöttünk, vízre való gumival megyünk ki, és két pótkereket cipelünk magunkkal. Jól tettük, hiszen felszáradt a pálya és cserélni kellett slikkre. Az első kör végén vezető helyen tértünk be a szervizparkba.
Bizakodva mentek ki a fiúk a következő szakaszokra, ismét két pótkerékkel, hiszen volt annyi előnyünk, hogy megtehettük. Az ötödik gyorson sikerült abszolút elsőt menni, így az előnyünk az élen már 26,8 másodperc volt. Innentől tempósan, ugyanakkor biztonságosan akartak autózni a legények.
Jött a hatodik gyors. Sajnos, a háromnegyedénél a motor megállt, kikönyökölt a hajtókar az oldalán, a kifröccsenő olaj pedig, lángra gyújtotta a motorteret. Eloltották a fiúk, de oda lett a verseny. Az első helyről kellett feladni a futamot. Valahol várható volt, de bíztunk benne, hogy a tartalék motor kibírja a hátralevő két gyorsot. Nem hittük volna, hogy ennyire hirtelen teljesen leamortizálódik. A technikai sport azonban ilyen. Most egy motorunk sincs, de az egész csapat azon dolgozik, hogy Székesfehérváron rajthoz tudjunk állni.
Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, valamint köszönet a reklám partnereinknek is, akik: SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Keveweld Kft., Boncz Kft, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.
- Hajósi Miklós
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.