Hírek
2016. Január 20. 10:18, szerda |
Helyi
Forrás: sopron.hu
Rendezvények a Magyar Kultúra Napján
Péntek délután ünnepség lesz a Kölcsey-szobornál, este koncert és előadás a KTK aulájában.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a magyar kultúra napi délutáni rendezvényét hagyományosan a Deák téri Kölcsey-szobornál tartja.
2016. január 22. péntek 14:00 órakor a Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola diákjainak műsorával tartjuk az ünnapet, amelyen beszédet mond: Fodor György, 2015-ben Sopron Kultúrájáért díjjal kitüntetett
Az esti magyar kultúra napi rendezvény Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata hivatalos kultúra napi programsorozatának része, melyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportja, a Soproni Kálvin Kör, valamint a Magyarországi Luther Szövetség Soproni Csoportja közösen szervez.
Meghívott előadó: Prof. Dr. Maróth Miklós orientalista, az MTA rendes tagja
Az ünnepi esten fellép a Fidelissima Vegyeskar - Szilágyi Miklós vezényletével, valamint Horváth László, a Soproni Petőfi Színház színművésze.
Helyszín: a Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar aulája (Erzsébet u. 9.)
Időpont: 2016. január 22. péntek 18:00 óra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
