Hírek
2015. December 17. 12:30, csütörtök | Helyi
Segítettek a KTK hallgatói
214.780,- Ft pénzadomány, több mint 50 kg ruha és több karton élelmiszer gyűlt össze a hallgatóink által szervezett jótékonysági délután kapcsán.
A december 11-i rendezvényen egy kerekesszék is felajánlások közé került, aminek kifejezetten örültek a gyermekotthonban.
A hallgatók a projektmenedzsment tantárgy gyakorlati feladata keretében vállalkoztak a már hagyománnyá váló Segíts, hogy segíthessünk Jótékonysági Délután megszervezésére, mely idén többek között a kisgyermekes családokat szólította meg, játszóházzal és sütivásárral is várták őket a szervezők.
A Tómalom utcai Gyermekotthon lakóinak szívhez szóló műsora után a Hermann Alice óvoda és az NYME Gyakorló óvoda ovisainak adventi előadása következett. Ezután, a kötetlen délutáni programhoz Teleki Béla és zenekara, valamint a Haráki Orákió varázsolt kitűnő hangulatot. A délutánt jótékonysági tombola zárta.
Nagy büszkeség számunkra, hogy hallgatóink a szervezés folyamatát is tanulva segítettek, tették ezt végig hatalmas szívvel, átnyújtva egy nagy darabot önmagukból, valamint példát mutatva társadalmi felelősségvállalásból.
Az összegyűlt adományok átadásra kerültek, köszönjük minden támogatónak, felajánlónak, szereplőnek, szervezőnek és résztvevőnek a segítséget!
Képek: Katt
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
