Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2016. Július 04. 11:50, hétfő | Helyi
Forrás: sopron.hu

Sikeres soproni évad - Horváth Zsuzsa és Csernus Anita a két díjazott

Sikeres soproni évad - Horváth Zsuzsa és Csernus Anita a két díjazott

Sikeres évadot zárt a Soproni Petőfi Színház, 286 előadásukat 65.564 néző látta, a bérletesek száma elérte a 10.700-at, ez nyolcvan százalékkal több, mint a négy évvel ezelőtti –

mondta Pataki András igazgató a záró társulati ülésen a teátrumban pénteken.

A színházvezető beszámolt arról, hogy az ünnepi magyar évad beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a közönség nagyon jól fogadta a magyar szerzők műveit a nagyszínpadon. Kiemelte, hogy két országos színháztörténeti eseménynek is tapsolhattak a nézők. A bábjátékos című rockoperát – Várkonyi Mátyás és Béres Attila művét- 30 év után a leghűségesebb városban tűzték újra műsorra, a produkció meghívást kapott a Nemzeti Színházba, ahol átütő volt a fogadtatása. Ugyancsak hatalmas sikert aratott Szarka Gyula- Szálinger Balázs- Demcsák Ottó Álmos legendája című táncműve, amely ősbemutatóként a magyar őstörténetről szólt.
A direktor hangsúlyozta, szép szakmai sikereket ért el az Őszi szonáta, amely meghívást kapott az idei Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára és műsoron marad a következő évadban is. Továbbra is nagy népszerűségnek örvend az intézmény iskolaszínházi programja, a Bocsáss meg, Madárijesztő! című produkciót Sopronban és környékén 51-szer játszották el összesen 1376 néző előtt.

- A felsős korosztály megszólításában, a jövő nézőinek felnevelésében jó úton haladunk – húzta alá Pataki András, aki hozzáfűzte: mindemellett a színházi klubban ebben a szezonban öt magyar ősbemutatót tekinthettek meg a nézők felolvasószínház produkciókként, illetve színpadi játékokként, s ez is nagy eredmény.

Az évad még folytatódik a nyári színházi előadásokkal. Júliusban az esztergomi várszínházzal közösen mutatják be Az üvegcipő című vígjátékot és Hedry Mária Kelj fel és járj című darabját. A dzsungel könyve című musical Pápa mellett augusztusban a fertőrákosi barlangszínházban tekinthető meg. Az Álmos legendája pedig Szarvasra kapott meghívást.

- A négy évvel ezelőtt elkezdett társulatépítő munkában jól haladunk, a tehetséget és teljesítményt a közönségünk is értékelte – mondta az igazgató, aki bejelentette, az évad színésze díjat Horváth Zsuzsa színművésznek ítélték oda színvonalas színpadi teljesítményeiért.

A prózai társulathoz Kovács Frigyes érkezik új tagként.

Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője megköszönte a tánctagozat példaértékű szakmai, erkölcsi, művészi, emberi tartását, majd köszöntötte az évad táncosa díj választottját, Csernus Anitát, aki sokoldalú és magas szintű munkájáért vehette át ezt az elismerést.
A rendező-koreográfus egyúttal bejelentette, hogy a következő évadtól a soproni Horváth Renáta is a táncos csapat tagja lesz.

A társulati ülésen a soproni önkormányzat nevében Sass László, a kulturális- és oktatási bizottságának elnöke köszöntötte a színház dolgozóit. Beszédében kiemelte, hogy a négy éve a városban élő és alkotó társulat sokrétű kapcsolatot tart fenn a közönséggel. Ez a vidéki színházi létezés egyik erős kapcsa, a stabil, minőségi jelenléte az állandó társulatnak és ezt a nézők is értékelték. Hangsúlyozta, példaértékű az intézmény iskolaszínházi programja, amellyel szerinte minden oktatási intézménynek élni kellene a városban és azon túl is.

Az eseményen elhangzott, Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy a településen megalapítja az önálló Soproni Petőfi Színházat. Erre emlékezett a teátrum az idei magyar évaddal, ősszel pedig nagyszabású ünnepséget tartanak sok meglepetésprogrammal, előadással, színházi nyílt nappal.

Címkék: Sopron, színház

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi

Segíts te is véradással!

Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?

2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi

Teljes a Soproni Sörnapok programja!

Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!

2025. Augusztus 07. 14:16, csütörtök | Helyi

Ősszel érkeznek az utalványok a nyugdíjasoknak

A posta ősszel megkezdi az élelmiszer-utalványok kézbesítését. Összegyűjtöttünk néhány fontos részletet, a mit érdemes tudni ezekről az utalványokról.

2025. Augusztus 05. 11:52, kedd | Helyi

Magyar sportsikerek

A napokban ért véget a vizes világbajnokság, ahol kiemelkedően teljesítettek magyar sportolóink, de ugyanilyen sikeresen küzdöttek a vívó-vb-n, a madridi öttusa Eb-n és a sportlövő Eb-n is a magyarok. Gratulálunk!