Hírek
2015. November 28. 16:10, szombat |
Helyi
Forrás: sopron.hu
Sopronban ülésezik a Podiátriai és Lábsebészeti Társaság

November 27-28. között Sopron ad otthont a Magyar Podiátriai és Lábsebészeti vándorgyűlésnek.
A Soproni Gyógyközpont Traumatológiai Osztálya konferenciai házigazdaként osztrák és brit szakértők felvonultatásával színvonalas programot állított össze, a felnőttkori laposláb témakörében pedig didaktikus szimpóziumot szervezett.
A konferencia ünnepélyes megnyitóján Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Dr. Molnár Sándor PhD., a Soproni Gyógyközpont orvosigazgatója és Dr. Halmai Vilmos PhD. főorvos, a kongresszus elnöke köszöntötte a résztvevőket.
Dr. Simon István alpolgármester a város nevében köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a konferencia helyszínéül Sopront választották és gratulált a színvonalas program összeállításához.
Dr. Molnár Sándor PhD. orvosigazgató örömét fejezte ki, hogy idén a Soproni Gyógyközpont szervezésében már a hatodik országos jelentőségű konferencia résztvevőit köszönthetik a városban. Ez is jelzi a kollégák szakmai elhivatottságát, az új ismeretek iránti nyitottságát, hogy élénk tudományos élet folyik az intézményben – fogalmazott.
Dr. Halmai Vilmos PhD. főorvos, a kongresszus elnöke hangsúlyozta: a Traumatológiai Osztály életében mérföldkő, hogy egy országos szakmai műhely tagjait láthatja vendégül. Egy ilyen súlyú rendezvény mindig alkalmat teremt a kitárulkozásra, a helyben végzett szakmai tevékenység előtérbe helyezésére. –mondta el. - A felnőttkori laposláb témakörében külön szimpóziumot szerveztünk, brit és osztrák szaktekintélyek bevonásával. A nyugati határszélen feladatunknak tekintjük a legfrissebb külföldi szakmai trendek megismerését és a hazai gyakorlatba konvertálását – mondta el.
A két napos tudományos program rendkívül gazdag. A különféle lábbetegségek képalkotó diagnosztikája mellett a népbetegségnek számító érrendszeri megbetegedések lábsebészeti vonatkozásairól, a diabéteszes láb legújabb kezelési gyakorlatairól is szó esik a kongresszuson. Szakmai újdonságok – mint pl. a bokaprotézis beültetésének gyakorlata és utánkövetése - is napirendre kerülnek. Az előadások a különböző életkorokra vetített lábsebészeti betegségekre is rávilágítanak a fejlődési rendellenességektől kezdve az időskori problémákig.
A kiállító területen megjelenő cégek bemutatták legújabb fejlesztéseiket, lábsebészeti műszereiket, orvosi segédeszközeiket. A konferencia résztvevői tájékozódhattak a digitális technika modern lehetőségeiről is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 07. 16:00, vasárnap | Helyi
Te tudod, mikor NEM a tűzoltókat kell hívni?
A tűzoltók munkája nem csupa móka és kacagás. Odaadó munkájuknak hála rengeteg életet mentenek meg nap, mint nap. Számos olyan eset van, amikor csak az ő segítségükkel lehet a bajbajutottakon segíteni.
2025. Szeptember 06. 14:48, szombat | Helyi
Újabb mérföldkő a Soproni Egyetem életében
Már számos sikert könyvelhet el a Soproni Egyetem, melynek listája most tovább gyarapodott. Városunk egyeteme az első az országban, mely saját akkreditált validáló és verifikáló testülettel büszkélkedhet.
2025. Szeptember 04. 15:29, csütörtök | Helyi
Bullying és hogy mire figyeljünk oda
Sokat hallottunk manapság a bullyingról és azok veszélyeiről. De mi is ez pontosan? Mik a jelei és mire érdemes odafigyelni?
2025. Szeptember 03. 12:15, szerda | Helyi
Változás az e-matricákat érintően
Fontos változást vezettek be az e-matricák kapcsán: online vásárlás esetén már nem kell kényelmi díjat fizetni.