Hírek
2016. Február 05. 09:18, péntek |
Helyi
Forrás: Kisalfold
Soproni hiányszakma lett a közmunka!
Az elmúlt három évben drasztikusan csökkent a közmunkások létszáma, melyre jelenleg már létszámfeltöltésre van szükség.
A közfoglalkoztatottak nettó fizetése Sopronban teljes mértékben versenyképtelen az ausztriai bérekkel, de a magyar minimálbérrel szemben is.
Úgy tudjuk, van olyan cég, ahol korábban húsz közmunkást is felvettek volna, de hiába vártak, egyetlen embert tudtak számukra kiközvetíteni. Abban az időszakban ugyanis, „hiányszakma" volt a közmunkás.
– Az elmúlt években a kormány fokozatosan próbálta szélesíteni a közfoglalkoztatás területeit – mondta el megkeresésünkre Major Ernő, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője. – Tapasztalataink szerint a cégek, intézmények részéről nőtt az érdeklődés ezen foglalkoztatási forma iránt.
Ugyanakkor megyénkben kedvező a gazdasági helyzet, ezért a folyamatosan jelentkező munkaerő-piaci álláshelyek betöltése is nehézséget okoz több ágazatban. Ezek a jelenségek a nyugati határ közelsége miatt fokozottan érzékelhetők Sopronban.
A közfoglalkoztatók létszámigényeit több esetben csak részben tudjuk biztosítani.
Az álláskeresők száma ugyanis az elmúlt három évben közel a felére esett, miközben a közfoglalkoztatásban dolgozók létszáma is csökkent kis mértékben.
Sopronban az országos program keretében a rendőrségnél és a TAEG Zrt.-nél alkalmaznak nagyobb létszámban közfoglalkoztatottakat. Emellett meghatározó meg a KLIK, az önkormányzat és a Soproni Gyógyközpont.
A városban 2014-ben összesen 89 közfoglalkoztatott állt munkaviszonyban, tavaly már csak 77. A regisztrált álláskeresők száma két éve 410 volt, egy éve pedig 364, ami gyakorlatilag egy százalékos munkanélküliségi mutatót jelent.
Major Ernő megjegyezte ugyanakkor, tapasztalataik szerint megyénk egész területén létszámfeltöltési nehézségek vannak mind a közfoglalkoztatás, mind az elsődleges munkaerő-piac terén.
– Megítélésünk szerint Győr-Moson-Sopron megyében a jelenlegi regisztrált álláskeresői létszám mellett sikeres a közfoglalkoztatás működtetése.
Alapvetően azért, mert munkalehetőséget biztosít azok számára, akik adott időpillanatban valamilyen okból nem tudnak megfelelni az elsődleges piac kihívásainak. Ugyanakkor, a nyílt munkaerő-piaci álláshelyek betöltése érdekében a jövőben, a munkaerő-közvetítést még inkább az elsődleges munkaerőpiac irányában kívánjuk erősíteni – tette hozzá.
Sopronra és környékére jellemző, hogy elsősorban a szolgáltatások területén – turisztika, vendéglátás – okoz gondot a megfelelő munkaerő megtalálása.
Hiányszakmának minősül például a szakács, a pincér, az eladó. Szintén folyamatos munkaerőhiány tapasztalható mérnökökből, de a középfokú végzettségű szakemberekre is nagy szüksége van az építőiparnak, a fémiparnak, az egészségügynek. Keresett szakma az ács, a kőműves és hidegburkoló, villanyszerelő, gépi forgácsoló, hegesztő, ipari gépész, ápoló.
S most már a közmunkás is...
Februárig tart a program
A közmunkások nettó alapbére nyolc órás munkaidő esetén 51 847 forint.
A minimálbér nettója 72 ezer forintra emelkedett az év elején. Ausztriában egységesen megállapított minimálbér nincs, de a legkisebb fizetés is eléri, forintra átszámolva a 300 ezer forintot. A közmunkaprogramot határozott időre hirdeti meg a kormányzat.
A mostani ciklus szerződései február végén jártnak le, s várhatóan március közepén indulhat el a következő program.
Nyitókép: Sopronban az országos program keretében többek között a rendőrségnél alkalmaznak nagyobb létszámban közfoglalkoztatottakat.Fotó: Tóth Gergő/Népszava
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 27. 17:38, csütörtök | Helyi
Támogatások és kitüntetések odaítéléséről döntött a soproni közgyűlés
Számos napirendi pontot tárgyalt a soproni közgyűlés, többek között elektromos autóbuszok beszerzéséről, civil szervezetek támogatásáról és a Hűség Napja alkalmából adományozott városi kitüntetések odaítéléséről.
2025. November 26. 13:12, szerda | Helyi
Elültették a 100. új fát Sopronban
Az önkormányzat faültetési programjához csatlakozva az IKEA Industry Magyarország Kft. 28 fát adományozott a város számára, melyeket soproni bölcsődék udvarán ültettek el. Az ültetések száma ezzel elérte a százat.
2025. November 25. 15:24, kedd | Helyi
Készüljünk az ünnepekre együtt a Soproni Adventen!
Hamarosan kezdetét veszi az adventi időszak, ezzel együtt pedig a Soproni Adventi Vásár is megnyitja kapuit. Ízek, fények, varázslat és persze ünnepi hangulat, erre mind számíthattok idén adventkor!
2025. November 25. 13:12, kedd | Helyi
Prof. Dr. Fábián Attila a Soproni Egyetem régi-új rektora
Ismételten Prof. Dr. Fábián Attila egyetemi tanárt találták a legalkalmasabbnak a rektori pozícióra, így 2026. januárjától továbbra is ő fogja az intézmény vezetői szerepét betölteni.
