Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2012. Október 09. 10:10, kedd | Helyi sport

SVSE: Az edző ment, a célok maradtak

SVSE: Az edző ment, a célok maradtak

Soós Imre, az SVSE menesztett trénere egyelőre nem nyilatkozik. A szakosztályelnök, Csiszár Ákos szerint a játékoskeretben nem lesz változás, cél továbbra is az NB II-ben tartani a csapatot.

Bár ezúttal nem kapott ki az együttes, még alig ért véget az SVSE–Ajka mérkőzés az NB II Nyugati csoportban, amikor kiderült: Soós Imre edzőt menesztik a soproni csapat éléről. A szakembert – bár több hete már tudni lehetett, hogy még egy botlás után elküldhetik – úgy tudjuk, meglepte a döntés.

Menesztéséről természetesen meg szerettük volna kérdezni, az edző először nyilatkozott is lapunknak, ám később azt mondta, hogy amíg nem egyeztet a soproni klub vezetőivel, nem kíván mondani semmit.
A váltásról a szakosztályelnök Csiszár Ákos viszont nyilatkozott:
„Badarság lenne egy ember nyakába varrni a mostani szereplést. Nemcsak a vezetőedző, hanem mindenki, az összes játékos részese ennek. Köszönjük Soós Imre munkáját és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban" – mondta Csiszár Ákos, aki kiemelte: a legfontosabb, hogy a soproni labdarúgás sikeres legyen.

A távozó Soós Imrét a korábbi pályaedző, Bücs Zsolt váltja a kispadon.
„Egyelőre, mint megbízott edző számítunk Bücs Zsoltra. Reméljük, sikeres lesz a csapattal. A játékoskeretben nem tervezünk változást és a céljaink is maradtak ugyanazok. Meg szeretnénk tartani a másodosztályú tagságot Sopronban" – mondta Csiszár Ákos.

-tudósított a Kisalföld.

Címkék: labdarúgás, Sopron, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.