Hírek
2013. Március 25. 11:56, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság
Taxival és vonattal is próbálkoztak a határsértők

Hegyeshalomban és Sopronban „sétált” a határrendészek karjaiba az a 12 külföldi férfi, akik érvényes okmányok nélkül akartak Nyugat-Európába utazni.
Sopronban a határrendészek öt külföldit állítottak elő a pályaudvarról 2013. március 24-én az éjszakai órákban, akik kizárólag a befogadó állomás területén érvényes igazolással rendelkeztek. A két marokkói, tunéziai és egy algériai férfi Debrecenből szöktek meg és illegálisan akartak Ausztriába jutni.
A mosonmagyaróvári határrendészek egy afgán állampolgárt szállítottak le tegnap délután a RailJet nemzetközi gyorsvonatról. A férfi Debrecenből szökött meg és érvényes úti okmányok nélkül próbált Bécsbe utazni.
Az M1 autópálya 172 km szelvényében éjszaka egy taxit ellenőriztek a járőrök. Három koszovói utasa sem jogszerű magyarországi tartózkodásuk, sem továbbutazásuk feltételeit igazolni nem tudta.
A két szír és egy algériai állampolgárt a Kálmán Imre nemzetközi gyorsvonatról szállították le a mosonmagyaróvári határrendészek. Ők is Ausztriába tartottak, érvényes úti okmányok nélkül.
A 12 határsértővel szemben tiltott határátlépés kísérlete miatt indított szabálysértési eljárást a rendőrség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 13:44, kedd | Helyi
Kitüntették a soproni tűzoltókat Szent Flórián napján
Május 4-e Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe, aminek a keretein belül hagyományosan a Tűzoltók Napját ünnepeljük. Idén Győrben került sor a Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepségére.
2025. Május 04. 14:56, vasárnap | Helyi
Boldog anyák napját!
Május első vasárnapján az anyukákat ünnepeljük. Ez minden család számára különleges esemény, hiszen ezen a napon külön kifejezhetjük köszönetünket és tiszteletünket az édesanyák iránt.
2025. Április 29. 15:02, kedd | Helyi
Bejelentés: nemsokára újra látogatható a Fertő-part
Májusban ismét látogatható lesz a Fertő-part. Megnyílik az északi kikötő nem csak a horgászok és a vitorlások előtt, de mindenki számára, aki szeretne ellátogatni a Fertő-tóhoz.
2025. Április 16. 15:28, szerda | Helyi
Soproni programok a tavaszi szünetre
Kézműves foglalkozás, tojáskeresés, előadások és sok más színes húsvéti programokkal készültek Sopron és környékén kicsiknek és nagyoknak egyaránt.