Hírek
2013. Augusztus 14. 18:53, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Több mint ötszáz kilométert kell vezetniük a jogosítványra pályázóknak

Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán az MTI-vel, a közúti vizsgaszabályzatot érintő változtatásokról tájékoztatva.
A hatóság közleményében hangsúlyozta a vezetési tapasztalat és az alapvető technikák jobb elsajátítása érdekében kezdeményezték a csütörtökön hatályba lépő változtatásokat.
Az egyik legfontosabb módosítás, hogy a gyakorlati vizsgára jelentkezőknek ezentúl kötelező, kilométerben meghatározott menettávolságokat is teljesíteniük kell az előírt óraszámok mellett. Ez a B-kategóriás, vagyis a normál személygépkocsik vezetésére jogosító igazolvány esetében 580 kilométer megtételét jelenti a vizsga előtt. Az NKH szerint a változtatás megszüntetheti azt a hibás gyakorlatot, amellyel a tanulók "szinte álló autóban" tanulnak vezetni.
Újdonság továbbá, hogy a tanulóknak a közúti közlekedés szabályairól szóló elméleti vizsga első előadásának napjától számított egy éven belül le kell vizsgázniuk. A határidőt elmulasztóknak újra kell kezdeniük a tanfolyamot. Ezt a szabályt az október 1-je után induló tanfolyamokra kell alkalmazni.
A motoros jogosítványra jelentkezőket érinti, hogy az elméleti tanfolyam és vizsga alól is mentesülnek azok, akik két éven belül jelentkeznek az újabb motoros kategóriára. A két éven túl jelentkezőknek sem kell a teljes tanfolyamot elvégezniük, nekik - kategóriától függően – meghatározott óraszámú oktatásban kell részt venniük.
Egyszerűsödtek a képzésre beiratkozás feltételei, nem lesz szükséges az orvosi alkalmasság, illetőleg az alapfokú iskolai végzettség igazolása a képzésre történő felvételkor. Ezekről a tanulónak elegendő lesz nyilatkoznia, de a tanulót tájékoztatni kell a vizsga későbbi feltételeiről. Az elméleti vizsgáztatást érinti még, hogy a hallássérültek is tehetnek szóbeli vizsgát, amelyen a közlekedési hatóság által kirendelt jelnyelvi tolmács működik közre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.
2025. Július 06. 09:40, vasárnap | Belföld
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton
2025. Július 06. 08:18, vasárnap | Belföld
Hőség - Meteorológia: zivatarokra és magas középhőmérsékletre kell készülni vasárnap
Változás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugár
2025. Július 05. 20:27, szombat | Belföld
MÁV-csoport: további vonalakon bővül az éjszakai közlekedés a metrók üzemidő-bővítéséhez kapcsolódva
A MÁV-csoport több vasútvonalon új járatokat indít, illetve módosítja a menetrendet, szombattól bővíti az éjszakai szolgáltatást.