Hírek
2013. Augusztus 30. 20:05, péntek |
Belföld
Forrás: orientpress
Új technológiával mérhető a tudatosság
Egy új techonlógia, amely méri a tudatosságot, új kezelést jelenthet azok számára, akik nem reagálnak a külső utasításokra - írja a bloomberg.com. A tehcnika, amelyet az olasz Milan Egyetem szakemberei dolgoztak ki, erős mágneses stimuláció révén rázza meg az agyat, s így méri az agyba történő információáramlást
Kifejlesztettek egy numerikus technológiát, amelynek segítségével az éberség különböző mértékét számokban ki tudták fejezni.
Az agyi stimulációs technika hozzájárulhat az intenzív osztályon fekvő betegek állapotának javulásához. Ennek segítségével azt találták, hogy ezek az emberek sokkal inkább tudatuknál voltak összehasonlítva azokkal, akik aludtak, vagy éppen altatva voltak.
A szakemberek szerint azért fontos számok alapján meghatározni az éberség fokát, mert ez megfelelő alapja lehet az egyénre szabott kezelésnek. Nagy ugyanis a téves diagnózisok aránya, ami értelemszerűen növeli a félrekezelés lehetőségét.
A módszert 52 résztvevőn tesztelték, beleértve egészségeseket is, miközben ébren voltak, aludtak vagy altatták őket, valamint olyan agyi sérültek, akik éppen kijöttek a kómából.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 04. 15:00, szombat | Belföld
Több mint harminc vasútállomás újul meg az országban
Az állomásfelújítási program részeként 14 vármegyében több, mint harminc állomás és vasúti megállóhely újul meg, mintegy 15 milliárd forint értékben, a MÁV-csoport és a Magyar Falu Program forrásaiból
2026. Április 04. 14:00, szombat | Belföld
Nézőpont: Fidesz-többség marad a következő országgyűlésben is
A kormányközeli kutatóintézet szerint marad a Fidesz többség.
