Hírek
2012. December 05. 16:37, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Újra át lehet sétálni a soproni Tűztorony alatt
Elbontották a kordont szerda délután a soproni Tűztorony elől, így ismét át lehet sétálni a határszéli város jelképe alatt. Ezzel egyben le is zárult a Fő tér környékének megújítása.
A "technikai kapunyitást" követően jövő pénteken avatják fel a felújított épületet. Az eseményen Kövér László, az Országgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet - mondta Kuslics Balázs, a városháza sajtófőnöke szerdán az MTI-nek.
Tavaly év elején kezdődött el a Tűztorony szerkezeti megerősítése, a mellette kialakított fogadóépület és információs központ, valamint a középkori erődítmény sok helyütt még meglévő elemein végigvezető Várfalsétány kialakítása.
Augusztus végén beszélt arról az MTI-nek Kelemen Imre, a Soproni Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, hogy már "kinyitották" a Tűztorony kapuját, amelyet a 19-20. század fordulóján kellett statikai okokból mindkét oldalán és felül három-három méteres vastagságban kibélelni.
Ennek oka az volt, hogy a római kori alapokra a 13. században épített átjáróra emelt Tűztorony mellől elbontottak több épületet, ettől pedig megrendült annak statikai állapota. Így jött létre a szekérszélességű helyére két és negyed méter széles, "két és fél emberes" kapu - mondta akkor a szakember. A szűkítős megoldáshoz olyan neves építészek is készítettek terveket, mint Ybl Miklós.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 16. 16:48, csütörtök | Helyi
Ép test és ép lélek
Október 10-e a Lelki Egészség Világnapja, melynek alkalmából a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyászati Központ is felhívta a figyelmet lelki és mentális egészségünk megőrzésének fontosságára.
2025. Október 15. 09:40, szerda | Helyi
Hatszoros bajnokok a Soproni Tigrisek
Idén hatodik alkalommal is elnyerte a bajnoki címet a Kerekeresszékes Kosárlabda Magyar Kupában a Soproni Tigrisek csapata.
2025. Október 13. 15:22, hétfő | Helyi
Rendkívüli közgyűlésre került sor Sopronban
A soproni városvezetés rendkívüli közgyűlést hívott össze októberben, melyen városi kitüntetés és tanulmányi ösztöndíj odaítélése mellett egyéb tulajdonosi döntésekről is döntöttek a közgyűlés tagjai.
2025. Október 11. 11:13, szombat | Helyi
Támogatják a kis- és középvállalkozásokat is
Fix kamatozású hitelt vezettek be a kis- és középvállalkozások számára, mely hatalmas segítséget és lendületet jelenthet a hazai gazdaságnak.
